Szlávik: „korai lenne még a kötelező maszkviselés”

Európa több országában már a nyáron újabb járványhullámot indított el a koronavírus két új alvariánsa, a BA.4 és a BA.5. Bár az esetszámok itthon is emelkednek, dr. Szlávik János infektológus főorvos szerint egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogyan alakul majd a nyár vége és az ősz járványügyi szempontból.

Az eddigi tapasztalatok alapján a koronavírus omikron variánsának gyorsan terjedő alváltozatai hamar képesek dominánssá válni, ahol csak megjelennek. Az Egyesült Államokban például áprilisban még csupán a friss esetek 0,3 százalékáért volt felelős a BA.5 alvariáns, július végére viszont már ez okozta a fertőzések 82 százalékát – írta meg a Mandiner . Dr. Szlávik János felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy sem a külföldi járványadatokból, sem a vírustörzsből nem lehet érdemi következtetéseket levonni arra vonatkozóan, mi vár ránk az elkövetkező időszakban.

maszkviselés, maszkhordás, koronavírus, COVID-19, SARS-CoV-2, fertőzés
Dr. Szlávik János szerint hasznos lehet ismét a maszkviselés, de még korai lenne kötelezővé tenni. Fotó: Getty Images

Egyelőre az sem tisztázott, hogy a BA.4 és a BA.5 megbetegítő képessége pontosan miként viszonyul a korábbi variánsokéhoz. „Mondhatnám, hogy a BA.5 enyhe tüneteket okoz, de ha sokan felvették az oltást, akkor nemcsak azért okoz enyhe tüneteket, mert a BA.5 enyhébb, hanem azért is, mert nagyon sok ember be van oltva” – fogalmazott a szakember az interjúban. Hozzátette, a fertőzés továbbra is elsősorban az oltatlanokat veszélyezteti.

Kitért rá, az új variánsok okozta fertőzés a meglévő ismeretek szerint hasonló megbetegedést válthat ki, mint a korábbiak esetében. A betegek többsége két-három nap, legfeljebb egy hét alatt meggyógyul. A legjellemzőbb tünetek közé tartozik a láz és fejfájás, köhögés, illetve az ízlelés- és szaglásvesztés. „Ez a változat több gyereket is megfertőz” – hívta fel a figyelmet ugyanakkor Szlávik doktor, hozzátéve, hogy a koronavírus folyamatos változása miatt egyre biztosabb, hogy a gyerekeket be kell oltani. E célra jelenleg elegendő lehet esetükben a két oltásdózis.

Több országban is megjelent egy újabb koronavírus-variáns, a Centaurus . Mit lehet tudni erről? Mutatjuk.

A felnőttek kapcsán a szakember három vakcinaadag felvételét tanácsolja, valamint idősek és krónikus betegek esetében egy második emlékeztető oltást is. Az infektológus szerint mindenki helyesen jár el, aki maszkot hord, és erre egyre több példát látni. Ezzel együtt a kötelező maszkviselés vagy egyéb korlátozó intézkedések bevezetését a járvány jelenlegi szakaszában még korainak tartana. Kifejtette, azok az országok, ahol a nyári hullám lecsengett, korlátozások nélkül úszták azt meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra