Koronavírus: mit tudunk az új alváltozatról, a Centaurusról?

Miközben a világszerte emelkedő koronavírusos esetszámokért az omikron variáns két dominánssá vált alváltozata, a BA.4 és BA.5 felelős, máris elkezdett terjedni egy, az eddigieknél is fertőzőképesebb mutáció.

A Centaurusnak elnevezett omikron-alváltozatot, a BA.2.75-öt eddig legalább tíz országban, köztük az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Németországban és Kanadában azonosították –  írja az Independent. A Centaurus nem a semmiből bukkant fel: Indiában már májusban kimutatták.

omikron, Centaurus, koronavírus
A jelek szerint tovább mutálódik az omikron variáns. Fotó: Getty Images

Gyorsan terjed, de még keveset tudunk róla

Szakemberek szerint aggodalomra ad okot az új omikron alváltozattal kapcsolatban, hogy korábbi elődeivel szemben nagyszámú mutációt rejt. Ezek közül számos a tüskefehérjét érinti, lehetővé téve a vírus számára, hogy még hatékonyabban kötődjön a sejtekhez – közölte Matthew Binnicker, a Mayo Klinika klinikai virológiai igazgatója.

Az egyelőre még nem világos, hogy képes-e súlyosabb megbetegedést okozni, mint az eddig terjedő omikron alváltozatok , ám a vírus szerkezetét megváltoztató mutációk segítségével képes lehet megkerülni a korábbi variánsok elleni hatékony – vakcinák kiváltotta vagy a megfertőződés útján létrejött – immunvédelmet.

A koronavírus egy darabig még velünk marad

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) július 7-én megfigyelésre érdemes változatnak minősítette a BA.2.75-öt, ennek értelmében a szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik majd a terjedését és a hatásait, mert vannak arra utaló jelek, hogy jóval fertőzőképesebb lehet a korábbi alváltozatoknál. Addig viszont még több hét is eltelhet, amíg kiderül, hogy a Centaurus hatással lehet-e a járvány alakulására. 

A fertőzöttek száma globálisan már az ötödik egymást követő héten emelkedett, a halálesetek száma viszont nagyjából stagnál – a WHO csütörtöki közlése szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!