Koronavírus: köztereken ismét kötelező a maszk a szomszédban

Romániában ismét kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést, és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el - jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár a szerdai kormányülést követően.

Olaszországban az 50 éven felüli munkavállalók immár kizárólag oltási igazolással dolgozhatnak .

A megfelelő maszk viselése azért válik rendkívül fontossá, mert Romániában gyorsan terjed a koronavírus omikron változata , amely sokkal fertőzőbb, mint a korábbi vírusváltozatok - hangsúlyozta Rafila. Hozzátette: a megfertőződéstől csakis a megfelelő maszk, a súlyos megbetegedéstől pedig az oltás véd meg.

Romániában ismét kötelezővé válik a maszkviselés a köztereken
Romániában ismét kötelezővé válik a maszkviselés a köztereken. Fotó: Getty Images

A miniszter kifejtette, arra készülnek, hogy körülbelül 800 ezer-egymillió ember fertőződik majd meg az országban a járvány ötödik hullámában, és a fertőzések nagy száma az alacsony átoltottság mellett kritikus helyzetbe hozhatja az egészségügyi rendszert. Ezért arra készülnek, hogy azokat a betegeket, akik nem mutatják a fertőzés súlyos tüneteit, járóbeteg-ellátókban vizsgálják meg. Jelenleg 160 ilyen járóbeteg-ellátót azonosítottak, de ezek száma nőni fog a következő időszakban. A fertőzött betegeket interaktív térkép irányítja majd a hozzájuk legközelebb eső ilyen központba.

Az ötödik hullám a gazdaságot is veszélyezteti

Raed Arafat megjegyezte, a járvány ötödik hulláma várhatóan nemcsak az egészségügyi rendszert teszi próbára, hanem a gazdaságot is. Ha egyszerre sokan betegednek meg egy-egy vállalatnál, vagy intézményben, az egy időben karanténba kerülő alkalmazottak nagy száma is problémát jelenthet. Ezért a CNSU arról is rendelkezett, hogy a különleges jelentőségű ágazatokban működő intézmények saját hatáskörben írhatják elő a gyakori tesztelést, vagy akár a nagyobb védelmet biztosító FFP2 típusú maszk kötelező használatát. Példaként azt hozta fel, hogy el kell kerülni, hogy a cernavodai atomerőmű személyzetének nagy része egyszerre betegedjen meg, mert az ott dolgozó szakembereket nem tudják pótolni.

A járvány terjedésének megfékezésére a járványügyi operatív törzs (CNSU) tett javaslatokat. Ezek egy részét kormányhatározatban, más részét az egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium közös rendeletében kell ezután elfogadni. Raed Arafat elmondta: a veszélyhelyzet meghosszabbításáról péntekig kell kormányhatározatot elfogadnia a kabinetnek, a két minisztérium közös rendeletei már szerdán megjelenhetnek a hivatalos közlönyben és azonnal hatályba is lépnek.

A járványügyi operatív törzs által kidolgozott intézkedéscsomag továbbra is a helyi fertőzöttségi rátához köti a rendezvények korlátozását. Ha az illető településen a két hét alatt jegyzett új esetek ezer lakosra vetített száma egy alatti, a kulturális és sportrendezvényeken a férőhelyek felére szabad COVID-igazolványt felmutató nézőket fogadni. Ha a fertőzöttségi ráta egy és három közé emelkedik, a férőhelyek 30 százalékára lehet nézőket fogadni. A rendezvények szervezőinek azonban arra is kell figyelniük, hogy a nézők között legkevesebb kétméteres távolság legyen.

Gyorsan emelkednek a napi fertőzésszámok

Romániában a 2022-es év első napjaiban rendkívüli módon megugrott az új fertőzések száma. Míg az ötödik hullámban a napi új esetek száma december 28-án emelkedett először ezer fölé, a szerdán közölt hivatalos adatok szerint már csaknem ötezer új fertőzést jegyeztek 24 óra alatt. Az elmúlt hét nap összesített fertőzésszáma csaknem háromszorosa a korábbi hét nap összesített fertőzésszámának.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még idén véget érhet a koronavírus-pandémia "akut szakasza", és egy új időszak kezdődhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra