Megdöbbentő, miért tartják benn a kórházak a gyerekeket

Sok esetben az indokoltnál tovább tartják a gyerekeket a kórházakban, mert az intézmények így több pénzt kapnak az ellátásukért – hívta fel a figyelmet Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.

Szijjártó az RLT Híradónak nyilatkozva arról beszélt, ez a gyakorlat nemcsak az orvosi etikát sérti, de a gyerekeknek sem jó. Hozzátette, általános és régi probléma, hogy az intézmények azért nem engedik haza a gyógyult gyerekeket, hogy több pénzt hívhassanak le az ellátásukért. „Borzasztóan szomorú vagyok és szégyellem magam a gyerekgyógyász társadalom helyett is” – fogalmazott a MOK megyei elnöke a riportban.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke is elismerte az RTL Híradó megkeresésére, hogy a jelenség létezik. Hangsúlyozta azonban, hogy ha az intézmények a lehető legrövidebb idő alatt látják el a gyerekeket, sok pénzt veszítenek. A Bethesda Gyermekkórház számára például havonta tízmilliós nagyságrendű veszteséget jelentene ez. „Tehát a probléma valós, ugyanakkor a kórházak legtöbbje – a mi intézményünk is –, úgy reagál, hogy sajnos ez anyagi veszteséget jelent, ezért is adósodnak el egyebek mellett nagyon hamar a gyerekkórházak” – árulta el Velkey.

Hozzátette, a megoldást az jelentené, ha az ápolási napok helyett magát az ellátást finanszírozná az állam. Velkey György úgy tudja, az erről szóló jogszabálymódosítás már folyamatban van. Az RTL Híradó kérdésére a Belügyminisztérium azt írta, nem kaptak olyan jelzést, hogy bármely kórház a szükségesnél tovább tartana bent betegeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!