Az indiai orvosok lemondtak róla, ma járni tanul a magyar fiú

Fél évet tanult Indiában a magyar egyetemista, tervezett hazautazása előtt azonban súlyos balesetet szenvedett. A közkórházban gyakorlatilag azonnal lemondtak róla, és félretolták az ágyát, ahogyan a reménytelen eseteket szokták – derült ki a Fókusz riportjából.

Szinte csoda, hogy – ugyan csak segédeszközökkel, de – lábra tud állni László Botond, aki kicsit több mint egy éve szenvedett súlyos balesetet. Az egyetemista éppen Indiában töltötte egyik félévét, a szülei azonban már hiába várták őt vissza a magyarországi reptérre a megbeszélt időpontban.

„Már majdnem a hazajövetelemkor történt a balesetem, amikor egy erkélynek nekidőlve hátrazuhantam, nagyjából egy olyan másfél-két emelet magasról, és ott teljes képszakadás volt” – idézte fel a történteket a Fókusz stábjának. A baleset eredménye gerinctörés, nyílt koponyatörés és többszörös csonttörés volt, az indiai állami kórház azonban nem vállalta a sürgős és bonyolult beavatkozást, amely a fiatal életének megmentéséhez kellett volna.

A szülőkön eluralkodott a pánik

A család beszámolója szerint Botond január 15-én még írt egy üzenetet a szüleinek, az édesapja pedig másnap a reptéren várta, de hiába. Jó néhány átidegeskedett óra alatt a szülőknek sikerült kideríteniük, hogy fiuk nem szállt fel a repülőgépre.

Az volt bennünk, hogy egyáltalán él-e? Meg, hogy meglesz-e valaha? Amikor azt mondták, hogy nem szállt fel a gépre, akkor én nagyon megijedtem, mert azért ez egy 30 valahány milliós nagyváros. Ha ott nem szállt fel a repülőre, és valahol van, akkor az egyáltalán nem biztos, hogy előkerül” – fogalmazott a fiú édesanyja.

Egy napnyi bizonytalanság után sikerült Botond nyomára bukkanni egy közkórházban. Kiderült azonban, hogy ott csak alapvető betegségeket és kisebb sérüléseket látnak el, így a fiút egyszerűen csak félretolták. „Mikor érte mentek, egy olyan helyre volt félretolva, úgy fogalmazott a konzul úr, ahol a reménytelen eseteket így félrerakják, így ágyastól” – magyarázta Botond anyja.

Sokba került, hogy átvitessék magánkórházba

Amikor a szülők Indiába értek, Botondot már egy magánkórházban kezelték. Ehhez több millió forintot utaltak át előre a klinikának – az összeget a családtagok, a barátok és a kollégák adták össze. Botondot 10 napig az intenzív osztályon ápolták, és két gerincvelőműtéten is átesett, amelyek egyenként 6 millió forintba kerültek. Ezt követően még majdnem 4 hónapot töltött Indiában a fiú, a rehabilitáció miatt.

A riportból az is kiderült, hogy a jelenleg 24 éves fiatal mozgása a balesete óta rengeteget fejlődött. Jelenleg egy szegedi magánklinikán segítenek neki a felépülésben. Mint mondták, az államilag finanszírozott lehetőségek rendkívül korlátozottak, ezért a további kezelésekhez is elég sok pénzre van szüksége a családnak.

„Az élet nagyon igazságtalan, de én próbálok arra fókuszálni, hogy lehetett volna sokkal súlyosabb ez a gerincvelősérülés, veszíthettem volna sokkal több mozgást, és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy fejlődtem az elmúlt évben. Én erre fókuszálok, én ebből merítek erőt” – nyilatkozta Botond.

Ha te is támogatnád Botond gyógyulását, az alábbi számlaszámokra küldheted adományodat.

Közvetlen támogatási lehetőség:
•Név: Holl Bogáta
•Számlaszám: 11773188-05831487
•Közlemény: Botondért

Céges alapítványi támogatás:
Név: Szent Vincent Rehabilitációs Alapítvány
•Adószám: 19312615-2-06
•Számlaszám: 50468328-10004586
•Közlemény: Célzott támogatás László Botond kezelésére

Kiemelt képünk forrása: RTL / Fókusz

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.