Találkozott a világ legnagyobb és legkisebb embere

Jyoti Amge majdnem belefér Sultan Kosen cipőjébe.

A világ legmagasabb és legalacsonyabb embere, a 41 éves Sultan Kosen és a 30 éves Jyoti Amge Kaliforniában fotózkodtak együtt, megdöbbentő a méretkülönbség. A nem mindennapi találkozásról a Daily Star számolt be.

Fotó: Getty Images

Egy daganat miatt lett óriás

A 251 centis törökországi Kosen egyike annak a mindössze tíz embernek, aki eddig elérte a 2,5 méteres magasságot. Az Indiából származó Amge tartja a legalacsonyabb élő nő címét, mindössze 62,8 centire nőtt. Sultan Kosen úgy ültette a combjára Jyoti Amge-t, mint egy kisgyereket, Amge ugyanis egy átlagos kétévesnél is kisebb. Ezt jól mutatja az is, hogy majdnem belefér a gigantikus férfi cipőjébe. Mindketten 2011-ben kapták meg címüket a Guinness World Records-tól. 

Sultan azt követően állt meg a növekedésben, hogy világrekordja meghozta számára a hírnevet, így ingyen elvégeztek rajta egy életmentő műtétet. Akromegáliában, vagyis óriásnövésben szenvedett ugyanis, amelyet az agyalapi mirigy (hipofízis) daganata okozott.

Fotó: Getty Images

A legkisebb nő mindössze 5 kilós

Sultan Kosen – akit korábban egy kosárlabdacsapatból is kiutasítottak, mondván, hogy túl magas –a cím elnyerésekor még azt nyilatkozta: "nagyon nehéz így barátnőt találni, mert sokan félnek tőlem. Remélhetőleg most, hogy híres vagyok, sok lánnyal találkozhatok majd. Az álmom az, hogy egyszer megnősüljek." Ezt végül 2013 októberében sikerült is elérnie, amikor feleségül vette az 1,75 méter magas Merve Dibót, aki egyébként a férfi bordáinak aljáig ér. 

Jyoti Amge élete sem egyszerűbb: ruhái, ékszerei és konyhai eszközei is egyedi gyártásúak, mert minden túl nagy a számára. Nála a törpenövés egyik leggyakoribb fajtája, az achondroplázia nevű fejlődési rendellenesség okozta, hogy nem nőtt nagyobbra, és súlya is mindössze 5 kilogramm maradt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!