Csak felváltva tudtak aludni – ők voltak a leghosszabb életű sziámi ikerpár

Majdnem 69 éven keresztül éltek egymásra utalva.

Ronnie és Donnie Galyon 1951. október 25-én látták meg a napvilágot az ohiói Daytonban. Születésük után két évet voltak kórházban, de a rengeteg vizsgálat után az orvosok végül arra jutottak, hogy nem lehet őket biztonságosan szétválasztani – írja a Mirror.

Cirkuszi látványosság voltak 30 éven át

Azért sem lehetett volna szétválasztani őket, mert bár mindkettőjüknek saját szíve, gyomra, mája, tüdeje, veséje, karja és lába volt, az emésztőrendszerük egy része, a húgyhólyagjuk, a végbelük és a péniszük azonban közös volt.

Ronnie és Donnie még csak háromévesek voltak, amikor már cirkuszi látványosságként mutogatták őket. Bár a szüleiket erre nehezen vették rá, de mivel kilenc gyerek volt a családban, az ikerpárt pedig nem fogadta be egyik iskola sem, végül beleegyeztek. Három évtizeden keresztül utazgattak velük, míg az ikrek végül 39 évesen vonultak nyugdíjba és Daytonban telepedtek le. Tudtak magukra főzni, mosni, zuhanyozni, az arcukat pedig egymásnak borotválták. Aktívak voltak a helyi közösségükben, egy rájuk szabott kerekesszékkel közlekedtek.

Az összenövésük miatt nem igazán tudtak egyszerre feküdni, ezért felváltva aludtak egészen 2010-ig. Ekkor ugyanis kaptak egy egyedi gyártású székágyat, ami lehetővé tette, hogy egyszerre alhassanak.

Ronnie és Donnie egészen más személyiség volt, még politikai nézeteik is eltérőek voltak. 

2009-ben kerültek kórházba, miután Ronnie tüdejében vérrögöt fedeztek fel. Ettől kezdve már 24 órás ellátásra szorultak. 63 évesen ők lettek a világ legidősebb sziámi ikerpárja, így megvalósulhatott a nagy álmuk: bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe. 2020. július 4-én, 68 évesen hunytak el szívelégtelenségben.

150 éve halt meg a leghíresebb sziámi ikerpár. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.