Ezért nagy baj, ha keserű a tök

A tökfélék családjába nagyjából 900 faj tartozik, fontos tudni azonban, hogy ezek közül nem mindegyik alkalmas emberi fogyasztásra – némelyik már kis mennyiségben is súlyos mérgezést okozhat.

„Az őszi időszakban a hazai piacok és áruházak kínálatában is egyre nagyobb számban jelennek meg a tökfélék, azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető!” – írta meg Facebook-oldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

főzés sütőtökkel
Fontos tudni, hogy nem mindegyik tökféle ehető. Fotó: Getty Images

Már néhány falatnyi is bajt okozhat

Mint kiemelték, a tökfélék családjába nagyjából 900 faj sorolható, köztük a dekorációra használatos dísztökök is. Ezek azonban nem alkalmasak emberi fogyasztásra, hiszen toxikus vegyületeket, kukurbitacinokat tartalmaznak.

A kukurbitacinok rendkívül keserűek, ráadásul hőrezisztensek is, vagyis sütés és főzés hatására sem bomlanak le. Már kis mennyiségben is komoly panaszokat idéznek elő, tehát néhány falatnyi vagy kiskanálnyi dísztök elfogyasztása is gyomorgörcshöz, hányáshoz és hasmenés, végül pedig akár kiszáradáshoz is vezethet.

Igazi kincs ez az idényzöldség
A sütőtök nemcsak változatosan felhasználható, hanem nagyon egészséges is. Tele van ugyanis vitaminokkal és rostokkal.

Fontos a körültekintő vásárlás

Komoly veszélyt jelenthet, hogy egyes kereskedők nem különítik el egyértelműen a dísztököket az ehető tökféléktől, vagy nem jelölik legalább azt, hogy a dekorációs termék alkalmatlan a fogyasztásra. Emiatt nagyon fontos, hogy vásárlóként nagyon óvatos és tudatos legyél!

Étkezési célra csak garantáltan ehető tökfélét használjatok fel, és a fogyaszthatóságról még a vásárlást megelőzően, az üzletben győződjetek meg! – figyelmeztetett a Nébih.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra