Gyilkosgalócából főztek pörköltöt, májátültetést kellett végrehajtani egy kislányon

Újra és újra előfordul, hogy olyan növényből esznek, amiből nem szabadna.

A figyelmeztetések ellenére sajnos minden évben akadnak, akik azért kerülnek súlyos állapotban kórházba, mert ellenőrizetlen gombából főztek ebédet. Így járt most egy kápolnai család is – derül ki a TV2 Tények tudósításából.

Eszerint helyiek készítettek pörköltet  gyilkos galócából, ami az egyik legmérgezőbb gombafajunk. A gyilkos galóca felel a gombamégezések kilencven százalékáért világszerte.  A mostani esetben négyen lettek rosszul, köztük hárman gyerekek. egy tizenhárom éves lánynak olyan súlyosan károsodott a mája, hogy szervátültetésre volt szüksége. Szerencsére hamar kaptak orvosi ellátást.
A mérgezés tünetei: Csillapíthatatlan hányás, hasmenés, ami életveszélyes kiszáradáshoz, izomgörcsökhöz vezethet. A második szakaszban egy látszólagos javulás után egyre fokozódó sárgaság, májsejt-károsodás jön létre, és májkóma következhet be. A halálos kimenetel oka a májsejtek nagymértékű pusztulása, és az azzal egy időben zajló vesekárosodás.

– Mire a heves szervezeti reakció kialakul, sok esetben már visszafordíthatatlanok a károsodások – figyelmeztet dr. Zacher Gábor e mérgezéstípus komolyságára. Ő egyébként már tavaly ősszel azt prognosztizálta, hogy meg fog ugrani az áldozatok száma: „Magyarországon egyre inkább elterjedtebb az úgynevezett megélhetési gombászat, bármennyire is furcsa ez a szóösszetétel. Mivel egyre több ember él a szegénységi küszöb környékén vagy akár ez alatt, sokan az erdőbe indulnak, és gombát gyűjtenek, hogy eladják. Ez a társadalmi probléma megemelheti a gombamérgezettek számát.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!