Szavazzon a legjobb egészségügyi dolgozókra!

Az Aranyanyu szavazáson külön kategóriában lehet az egészségügyi dolgozókra szavazni. A négy jelölt között van védőnő, gyógytornász, szakápoló és gyógytestnevelő is.

Gyógytornászokat, védőnőket, szülésznőket, gyógypedagógusokat, ápolónőket lehet kitüntetni ebben a kategóriában. Csupa olyan szakemberre érkezett jelölés, akik sokat tesznek mindannyiunkért. Azért fáradoznak, hogy a kismamák ne aggódjanak babájukért, mert éreztetik velük, hogy bármikor számíthatnak rájuk; segítenek a súlyos betegségből lábadozóknak visszakapni az életbe vetett hitet, gondoskodnak a fogyatékkal élő gyermekekről, felnőttekről, és igyekeznek megkönnyíteni hozzátartozóik életét.

Szavazatát erre a linkre kattintva adhatja le!

Íme a kategória jelöltjei:
Fazekas Irina már fiatal korától kezdve arra vágyott, hogy védőnőként dolgozhasson, tanulmányait Romániában végezte. Csaknem negyven éve van a pályán, több ezer kismamával és kisbabával találkozott. Munkájában fontosnak tartja, hogy a várandós anyák testi egészsége mellett a lelkükkel is foglalkozzon, hogy ezen a téren is felkészülten várhassák gyermeküket, és harmóniában telhessenek a család mindennapjai. Jelölője egy olyan édesanya, aki elmondhatja magáról, hogy élete legtragikusabb és legboldogabb pillanatában is vele volt Irina. Egy évvel ezelőtt elvesztette kislányát, a védőnő volt az, aki segített talpra állnia. A család életébe néhány hete beköltözött a boldogság: gyönyörű, egészséges kislányuk született, és Irina volt, aki védőnőként végigkísérhette a jelölőt a várandós hónapokban.

Szabolcs Judit gyerekkora óta gyógytornásznak készült. Amikor megérkezik hozzá egy kisgyerek, úgy tekint rá, mintha először látná, és azokat, akik először járnak nála, úgy szeretni, mintha mindig is ismerte volna. Többféle módszert tanulmányozott, több országban tanult, ezeket mind beépítette módszerébe. Egy olyan lány jelölte, aki nagyon súlyos rendellenességekkel született, reménytelen volt, hogy valaha is megtanul járni. Szülei bent hagyták a kórházban, Judit pedig bement a kicsihez miután hallott róla. Szinte azonnal megszerette, és minden nap bejárt tornáztatni. Sőt, nevelőszülőket is Ő keresett a lánynak, és a kórházban megkezdett terápiát is folytatta. Ennek lassan 19 éve, és a lány, akiről születésekor azt mondták, hogy nem fog tudni járni mára a magyar paralimpiai csapat úszója, hetvenszeres magyar bajnok, számos nemzetközi és világverseny dobogósa, idén pedig világcsúcsot úszott.

Lukácsné Kormos Etelka több mint harminc éve dolgozik a Hódmezővásárhelyi kórház gyermekosztályán. Tíz éve levált a retinája, és a bal szemére megvakult. A műtét után már nem dolgozhatott nővérként, de ennek ellenére is elhatározta, hogy amíg még lát a jobb szemével, addig szeretne még többet adni magából másoknak. Így elvégezte a diabetológiai szakápoló képzést munka, férj, gyerekek és háztartás mellett, és azóta is diabéteszes gyerekekkel foglakozik. Idén ötödik éve állandó tagja a Bátor Tábornak, ahol több mint hetven diabétesszel élő kisgyermeknek és családjaiknak adnak rengeteg élményt és erőt a jövőhöz. Többen jelölték, egyikük azt írja Etelkáról: "Leírhatatlan, mit adott nekünk. Az a melegség, az a szeretet, az a bizalom, amivel jelenleg is körül vesz bennünket, úgy érzem példaértékű."

Pektor Gabriella a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályán dolgozik gyógytestnevelőként, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkatársaként. Emellett óvodásoknak is tanít tartásjavító tornát, valamint létrehozta a Pek-Torna mozgásfejlesztő programot, melyet a funkció-, beilleszkedési, valamint mozgáskoordinációs zavarokkal, tartásproblémákkal küzdő gyermekek pedagógusai részére tart. Gabriella több jelölést is kapott, az egyik anyuka így ír Róla: "Gergő életét a műtét megmentette, azonban az addig teljesen egészségesnek hitt gyermekem teljesen mozgásképtelenné vált, etetni kellett, még a lábujját sem tudta megmozdítani. Ekkor találkoztunk Gabi nénivel, aki hosszú hónapok kitartó munkájával talpra állította Gergőt."

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +22 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a napsütés hatására gyorsan melegszik a levegő, de közben gomolyfelhők is képződnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag