Veszélyes a penész a lakásban

Nagyszerű körülményeket teremt a penésznek, hogy a téli hónapokban a kinti hideg és a benti fűtés miatt sok lakásban megnő a páratartalom, a levegő pedig nyirkos lesz. Milyen hatásai lehetnek ennek az egészségünkre?

Tényleg veszélyes a penész?

A penész megjelenhet a falakon, a ruhaneműkön, a könyveken és a játékokon. Jellegzetes színe és szaga még a legszebb otthont is elcsúfíthatja. A penész tulajdonképpen különböző gombafajták összefoglaló neve, melyeket a szabadban és fedett helyiségekben egyaránt megtalálhatunk. A leggyakoribb beltéri penészfajták az Alternaria, az Aspergillus, a Cladosportium és a Penicillum.Ruhaszárítás
A lakásban szárított ruhák akár 30 százalékkal is megnövelhetik a levegő páratartalmát, ami kedvez a különböző penészgombák elszaporodásának. Ha ezeket belélegezzük, akár súlyos tüdőbetegséget is kaphatunk. Mutatjuk, miért veszélyes a szobában szárítani a ruhákat.
A penész spórákon keresztül terjed, ezek a spórák ráadásul igen mostoha körülmények között is képesek túlélni, kivárni a megtelepedésre alkalmas időpontot. A penész nedves, magas páratartalmú, meleg helyeken érzi a legjobban magát - nem csoda, ha a téli hónapokban sok otthonban megjelenik, hiszen ilyenkor fűtünk és ritkábban szellőztetünk. Ha a spórák megfelelő "táptalajt" találnak maguknak, ott megtelepednek és elszaporodnak. Ennek következménye a sok csúnya zöld, feketés, kékes vagy szürkés folt. A penész számos anyagon képes megtelepedni, például papíron, textilen vagy fán. A penész gyakran csak egy foltnak, elszíneződésnek néz ki, de az érintett terület felülete lehet bársonyos vagy "szőrös" hatású is.

Milyen hatásai lehetnek a penésznek egészségünkre?
Milyen hatásai lehetnek a penésznek egészségünkre?

Hogyan hat a penész az egészségünkre?

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) szerint a penész nem minden esetben jelent egészségügyi kockázatot, de vannak olyanok, akik jóval érzékenyebbek a penészre. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (World Health Organization - WHO) azonban azon az állásponton van, hogy a penészes környezet számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, mely különösen a légzőszervi panaszoktól szenvedőknek lehet veszélyes.

A penésznek olyan melléktermékei is lehetnek, melyek erőteljesen allergizálhatnak, irritálhatják a szemet, a tüdőt, az orr nyálkahártyáját, a bőrt és a torkot is, még akkor is, ha egyébként nem allergiásak. A penészérzékenység hasonló tünetekkel járhat, mint bármilyen más allergia. Ezek közé tartozik az orrfolyás és orrdugulás, az orr- és torokviszketés, tüsszögés, fokozott könnyezés.

A legérzékenyebbeknél, a légzőszervi betegségtől szenvedőknél vagy a legyengült immunrendszerűeknél a penész fokozhatja a már meglévő betegségek tüneteit, de ha sokáig penészes környezetben vannak, akkor újabb betegségeket is okozhat. Különösen az asztmások vannak veszélyben. Bizonyos penészgombafajták súlyos tüdőbetegségeket, fertőzéseket, a tüdő szöveteinek hegesedését okozhatják.

Hogyan előzhető meg a penész?

A legfontosabb lépés a nedvesség kordában tartása: szivárgás, csőtörés, beázás esetén azonnal tegyünk a probléma ellen, és igyekezzünk minél jobban kiszárítani az érintett helyiséget. Azt, hogy a lakásunk túl nedves, és így fennáll a penész veszélye, az ablakokon könnyen ellenőrizhetjük, a túl magas páratartalom ugyanis egyik jele a pára lecsapódása.

A túlzott párásodás elleni küzdelem egyik fontos lépése a szellőztetés vagy a ventilátor alkalmazása, ez ugyanis csökkenti a levegőben lévő nedvesség mennyiségét. Azzal is csökkenthetjük a levegő páratartalmát, ha bizonyos tevékenységeket csökkentünk. Ilyen például a teregetés.

Ha a penész megjelent, az üzletekben kapható, általában savat tartalmazó szerekkel viszonylag könnyen eltávolíthatjuk. Mindig alaposan szárítsuk meg a kezelt felületet. Legyünk óvatosak a porózus anyagokkal, például a textilekkel vagy a fával, ezek esetében ugyanis a penész mélyebb rétegekbe is behatolhat, és nagyon könnyen újra megjelenhet, bármennyire is igyekszünk eltávolítani. A legnagyobb foltokhoz akár szakszerű segítséget is kérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!