Miért veszélyes, ha a szobában szárítjuk a ruhákat?

A lakásban szárított ruhák akár 30 százalékkal is megnövelhetik a levegő páratartalmát, ami kedvez a különböző penészgombák elszaporodásának. Ha ezeket belélegezzük, akár súlyos tüdőbetegséget is kaphatunk.

A szobában szárított ruhák akár komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetnek azok számára, akiknek gyenge az immunrendszerük vagy asztmások - figyelmeztetnek szakértők.

A szobanövényektől a szellőztetésig Hogy elég párás-e a lakásunk, azt sokszor csak a következményekből tudjuk meg. Az emberi szervezet számára a 40-70 százalék közötti relatív páratartalom az ideális. Mit tehetünk ezért? Tudja meg cikkünkből , kattintson!

A ruhaszárítón vagy a radiátoron szárított ruhák akár 30 százalékkal is megemelhetik a szoba páratartalmát. Ez a környezet pedig kifejezetten kedvez néhány penészgomba elszaporodásának. A szakértők különösen az Aspergillus fumigatus nevű penészgomba veszélyeire figyelmeztetnek; ez ugyanis tüdőbetegséget okozhat. Az orvosok azután tették közzé figyelmeztetésüket, hogy mind több olyan beteggel találkoznak, akiket az Aspergillus fertőzött meg - írják.

"Egy adag vizes ruha körülbelül két liter vizet tartalmaz, ez száradáskor a levegőbe kerül. A legtöbben eleve immunisak vagyunk azokkal a penészgombák kal szemben, amelyek az ilyen nedves körülményeket kedvelik; azok közül pedig, akik nem immunisak, szintén sokan nem betegszenek meg tőle, mivel az immunrendszerük legyőzi a fertőzést, mielőtt az tüneteket okozna" - magyarázza David Denning professzor, a manchesteri aspergillosis központ munkatársa.

A száradó ruhák akár 30 százalékkal is megemelhetik a szoba páratartalmát
A száradó ruhák akár 30 százalékkal is megemelhetik a szoba páratartalmát

"Az asztmások azonban belélegezve a kórokozót köhögni és zihálni kezdhetnek. Azok szintén veszélyben vannak, akiknek valami miatt legyöngült az immunrendszerük - például mert kemoterápiás kezelés alatt állnak, vagy mert AIDS-esek. Náluk a penészgomba belélegzése aspergillosist okozhat, ami maradandó, néha pedig végzetes károsodást okoz a tüdőben, és az orrmelléküregben" - teszi hozzá a szakértő.

"Azt tanácsolom tehát, hogy aki teheti, szárítógépben vagy a szabad levegőn szárítsa a ruhákat. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor egy olyan helyiségben a lakáson belül, ahol keveset tartózkodnak, lehetőleg minél távolabb a hálószobától."

Mi az aspergillosis? Ez egy olyan tünetegyüttes, amelyet az Aspergillus penészgomba okoz. Általában a légzőrendszert támadja meg a fertőzés (a légcsövet, az orrmelléküreget, illetve a tüdőt), de elterjedhet bárhova a szervezetben. Sok tényezőtől függ, hogy a tünetek mennyire súlyosak az enyhe zihálástól kezdve egészen a vér felköhögéséig. Minél gyengébb valakinek az immunrendszere, annál komolyabb formában jelentkeznek a betegség tünetei. Az aspergillosis nem fertőző: emberről emberre nem terjed.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!