Akár 18 fok is lehet (2020.02.24.)

Csapadékmentes, tavaszias időjárással indul február utolsó hete. Kedden ugyan tovább emelkedik a hőmérséklet, de már előfordulhatnak futó záporok.

Az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, a Dunántúlon azonban délnyugat felől fokozatosan terjeszkedik, ezzel együtt szakadozik majd a felhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében.

Hétfőn délelőttől mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, dél körül már nem kell viharos, késő délutántól erős szélre számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 0 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet.

napos idő
Jól jöhet a napszemüveg, s elég lehet egy vékonyabb kabát is. Fotó: Getty Images

Éjjel se lesz hideg

Alapvetően gyengén felhős vagy derült lesz az ég, északkeleten azonban felhősebb körzetek is előfordulhatnak. Csapadék nem várható. A délnyugati szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik. A késő esti 0, +7 hajnalra -2 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Záporokra számíthatunk

Kedden fokozatosan megnövekszik a felhőzet, délen több, északon kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben csapadék nem várható, estétől északon helyenként eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra