Karantén alatt így lehet személyes terünk

A koronavírus miatti járványhelyzetben a bezártság és a lakótársak állandó jelenléte az egyik legfőbb kihívás, ugyanakkor már apró lépések is elegendők lehetnek a személyes tér kialakításához.

Miért nagyon hasznosak a házikedvencek járvány idején? Részletek itt.

A magyarok 92 százaléka fontosnak tartja, hogy otthonuk biztosítsa a személyes teret. Ennek ellenére csupán 68 százalékuk gondolja úgy, hogy valóban lehetőségük is van a szükségleteik szerint megfelelő formában elvonulni a négy fal között. Minderre az IKEA "Az Élet Otthon" című kutatása világított rá, amelyben ezer résztvevő válaszait gyűjtötték össze egy online felmérés során. A jelenlegi járványügyi helyzetben az emberek többsége a négy fal közé szorul, a mindennapok átalakulnak, a személyes tér megteremtése, kijelölése pedig még nehezebb feladattá válik. Felmerül a kérdés, hogyan találhatjuk meg azt a fizikai és pszichikai teret, ahol leginkább magunkban lehetünk?

személyes tér, otthon, kikapcsolódás, egyedüllét
A többség vágyik egy olyan helyre otthon, ahova időnként elvonulhat. Fotó: Getty Images

Mit is keresünk?

Nem kizárólag az egyedüllét, amire vágyunk, amikor a személyes terünket keressük, hanem egy hely és egy állapot, ami lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak önmagunkban, hanem önmagunk lehessünk. Ez a tér kulcsfontosságú szerepet játszik a napi stressz feldolgozásában, de a személyes fejlődésünkben is, és ezáltal pozitív hatással van a másokkal való kapcsolatainkra.

A személyes tér kijelölésénél nem kell, hogy gátat jelentsen az otthon mérete sem. A személyes teret ugyanis ott kell keresnünk, ahol nyugalmat, örömet, elégedettséget élünk vagy élhetünk meg, illetve olyan tevékenységeket végzünk, amelyek segítik ezen hangulatok vagy érzelmek előidézését. Ezek ugyanakkor mindannyiunk esetében különböznek. A felmérés szerint a magyarok 63 százalékát például az kapcsolja ki legjobban, ha az interneten keresgélhetnek, 54 százalék az olvasásban találja meg a nyugalmat, míg 36 százalékuk egy kis kényeztetésre vágyik leginkább.

Így alakíthatunk ki saját teret

Jakusovszky Ágnes, az IKEA lakberendezője szerint már önmagában a személyes tér megteremtése is olyan tevékenység lehet, amely kikapcsol bennünket, amelyben önmagunkra találhatunk. Ráadásul már apró lakberendezési ötletekkel is komoly lépéseket tehetünk a cél felé.

Szeretnénk kicsit visszavonulni a munka után? Paravánokkal és függönyökkel könnyen elválaszhatjuk a közös tereket, például a hálószobában egy dolgozósarkot, hogy az ágy és környéke megmaradjon a pihenés szentélyének. A kényelmes kanapék segítenek a kikapcsolódásban, így tévénézés közben összebújva töltekezhetünk és lehetünk együtt szeretteinkkel.

Ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk, használjunk illatos gyertyákat fürdőzés vagy jógázás közben. A pasztellszínek a falon vagy a kiegészítőkben nyugtatóan hatnak az emberre. Játszhatunk a fényekkel is. Meleg félhomály a közös vacsorához, apró fények a falon a hálószobában, hogy jobban lazíthassunk, de kellemes hangulatot árasztanak a színes lampionok is a játéksarokban.

Pörgésre és inspirációra vágyunk? Színes falak és függönyök, kreatív dekorációs elemek, és máris beindulnak az agykerekek. Különítsünk el egy művészkuckót, és gyűjtsük egy lyukacsos falitáblán az ötleteinket, amelyekben bármikor elmélyedhetünk, ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. A keleti határ menti részeken helyenként párássá válhat a levegő. Néhol még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra