
Vény Nélküli Készítmények







Milyen kérdésekre kaphatok választ a gyógyszertárban?
Egészségügyi panaszaink megoldásához gyakran a patikákban is hatékony segítséget kaphatunk, legyen szó akár gyógyszerekkel kapcsolatos, akár egyéb kérdésekről. Lássuk tehát, milyen esetekben érdemes először gyógyszerészhez fordulni, illetve mikor kell inkább orvost felkeresni a felmerülő gondjainkkal.


A gerincpanaszok csak így kezelhetők
Sok gyötrelmet okozhatnak a gerincpanaszok, azt pedig senki nem várhatja, hogy a gondok pusztán az orvosok és a gyógyszerek miatt szűnjenek meg. A betegeknek terápiájukban aktívan részt kell venniük, csak így érhető el tényleges javulás. De mit tehetnek az érintettek a gyógyulás érdekében?

Gyógyszerkereső
Hazánk nyugati felén, kétharmadán gomolyfelhős, napos idő várható. A keleti tájakon is egyre jobban szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a keleti határszélen azonban maradhatnak borult tájak. Estére a gomolyfelhők feloszlanak, kiderül az ég, legfeljebb kisebb körzetekben maradhat némi felhőzet. A gomolyfelhőkből a középső tájakon néhol lehet futó zápor. Az északias irányú szél északkeleten élénk, erős lesz, míg az ország többi részén csupán időnként fordulhatnak elő élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14, 19 fok között várható, de a tartósan borult keleti, északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lehet az idő. Hat fokos lehűlést hozott a hidegfront.