Vegán Életmód
Ilyen lenne a világ, ha mindenki vegán lenne
A tudósokat már régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon milyen lenne a világ, illetve mit termelne a mezőgazdaság, ha minden ember áttérne a vegán életmódra, vagyis nem fogyasztanánk állati eredetű élelmiszereket. Az alábbiakban felvázoljuk, nagyjából mire számíthatnánk.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.