Megtetszett a veganuár? Ezekre figyelj, ha hosszú távra tervezel!

A vegán január (veganuár) minden évben egyre nagyobb érdeklődésnek örvend, ahogy egyre többen vannak olyanok is, akik tartósabban kipróbálnák az állati eredetű termékektől mentes életmódot.

A veganizmus nem csupán az étkezésről szól: amellett, hogy követői nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű élelmiszert, olyan életfilozófiát is követnek, amely során elutasítják azokat az árucikket is – legyen az például higiéniai vagy ruházati – amelyek előállításához állatokat zsákmányolnak ki.

Egészségre gyakorolt hatás

A megfelelően összeállított növényi alapú étrendnek pozitív egészségre gyakorolt hatásai lehetnek: nagyban csökkenheti az olyan betegségek kockázatát, mint például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a rosszindulatú daganatok kialakulása, valamint vegán életmód mellett magas koleszterinszint is jóval ritkábban fordul elő. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a szervezet számára folyamatosan és kiegyensúlyozottan biztosítsák a szükséges tápanyagbevitelt.

A MEGFELELŐEN ÖSSZEÁLLÍTOTT NÖVÉNYI ÉTRENDNEK NAGYON SOK POZITÍV HATÁSA VAN AZ EGÉSZSÉGÜNKRE. FOTÓ: GETTY IMAGES

Zsírok és fehérjék

Azok számára, akik lelkiismeretesen végig csinálták a veganuárt, valószínűleg már nem okoz meglepetést az, hogy növényi étrenddel is jól lehet lakni akkor, ha megfelelően magasabb kalória-, zsír- és fehérjetartalmú ételeket fogyasztunk. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a zsírszegény táplálkozás általában csak rövidtávon szolgálhatja az egészségünket, ezért a megfelelő beviteléről a vegán étrendben is gondoskodni kell. Egészséges növényi zsírokat tartalmaz például a mogyoró, a lenmag, az avokádó, a kókusz és az olívabogyó. A szív és az agy egészséges működéséhez hozzájáruló omega-3 zsírsavakról szintén gondoskodni kell, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani például diót, repcét, kendermagot, lenmagot vagy szójababot is.

Általában a legtöbb aggodalom a növényi étrend megkezdésénél a megfelelő mennyiségű fehérjebevitellel kapcsolatban szokott felmerülni. Szerencsére azonban fehérjét nem csak húsokkal, tejtermékekkel vagy tojással lehet a szervezet a szervezetbe juttatni, hanem a hüvelyesek – pl. bab, lencse, borsó, csicseriborsó szója – és az olajosmagvak vagy például a teljes kiőrlésű gabonák is tartalmazzák. Emellett elérhetőek olyan vegán fehérjeporok – és egyéb növényi fehérjével dúsított készítmények – is, amelyek segítségével koncentrált mennyiségben biztosíthatjuk a szervezet számára szükséges mennyiséget.

B12-vitamin

A kobalamin néven ismert, vízben oldódó B12-vitamin a szervezet szinte valamennyi biokémiai folyamatához elengedhetetlenül szükséges. A vitamin természetes formában csak állati eredetű táplálkozással vihet be, elsősorban húsokban, tojásban, tejtermékeben található meg. A B12-vitamin megfelelő mennyiségének bevitele kulcsfontosságú a tartósan növényi étrend során. Hiányára vérszegénység, székrekedés, étvágytalanság, fejfájás, hajhullás, szabálytalan szívverés, nem kívánt fogyás, fáradtság, végtagzsibbadás vagy például a mentális egészség romlása hívhatja fel a figyelmet.

Ahhoz, hogy vegán táplálkozás mellett is biztosítsuk a szervezet számára szükséges mennyiségét, javasolt például a sörélesztőpehely rendszeres fogyasztása mellett B12-vel dúsított ételek, italok formájában is az étkezésbe iktatni. A vitamin koncentrált mennyiségben adagolható olyan táplálékkiegészítők formájában is, amelyek ellenőrzött mennyiségben biztosítják a szükséges napi adag megfelelő felszívódását. Növényi étrend esetén természetesen figyelni kell arra, hogy bizonyos vitaminkészítmények előállításához felhasználhatnak állati eredetű összetevőket – például zselatint vagy laktózt – ezért mindig érdemes gondosan elolvasni az adott készítmény csomagolásán feltűntetett információkat.

Hogy maradhatunk kiegyensúlyozottak? Hogy óvjuk testi-lelki-mentális egészségünket ebben a felgyorsult világban? Mi a titka a mentális egészségünk megőrzésének? Eláruljuk!

Kalcium és vas

Vegán életmód mellett hosszú távon is gondoskodni kell a szükséges ásványianyag-bevitelről. A vegyes étrendhez képest a kizárólag növényi táplálkozás kevesebb kalciumot tartalmazhat, ezért erre szintén nagy figyelmet kell fordítani. Ahhoz, hogy a kellemetlen tünetekkel járó hiánybetegségeket elkerülhessük, ajánlott például a tofu, mandula, chiamag, szezámmag, kelkáposzta, füge, petrezselyem, pak choi, mák, vagy akár a kalciummal dúsított gyümölcslevek, növényi joghurtok és tejek rendszeres fogyasztása is.

Növényi étrend esetén kiemelt fontos a vashiány elkerülése is. Mivel az állati eredetű vasat a szervezetünk hatékonyabban tudja hasznosítani, mint a növényit, ezért abból nagyjából dupla annyi bevitel javasolt ahhoz, hogy ne alakuljon ki az akár vérszegénységet okozó vashiány. Ez elkerülhető teljes kiőrlésű gabonák – például zab, hajdina, árpa – sütőtök, brokkoli, lencse, szeder, szilva, alma vagy mazsola fogyasztásával, különösen akkor, ha ezeket az alapanyagokat a vas felszívódását segítő, magas C-vitamin tartalmú ételekkel vagy italokkal párosítjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!