Rákmegelőzés
Az étrend ennyit számít a rákmegelőzésben
Magyarországon évente mintegy 66 ezer rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizálnak. A rák kialakulásának kockázata ugyanakkor megfelelő életmóddal, így helyes étrendi szokásokkal jelentősen csökkenthető – hívja fel a figyelmet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).
Gyakori daganat: csak így lehet időben elcsípni
Március a vastagbélrákszűrés hónapja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ezért igyekszik felhívni a figyelmet ennek fontosságára. A vastagbélrák tünetei nem egyértelműek, a betegség ráadásul nagyon hosszú idő alatt alakul ki, a folyamat akár tíz évig is eltarthat. Fontos tudni azonban, hogy már akkor kiszűrhető, amikor még nem okoz tüneteket.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délutántól dél, délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.