Védhet a bélráktól ez a tej

Csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának, halálos kimenetelének, valamint kiújulásának kockázatát, ha nagy mennyiségű alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasztunk – derült ki egy friss tanulmányból.

„Az alacsony zsírtartalmú tej fogyasztása vastag- és végbélrák esetén alacsonyabb halálozással mutatott összefüggést” – számoltak be róla az Egészségügyi szakirodalmi tallózó elnevezésű Facebook-csoportban. Egy új tanulmányra hivatkozva azt írták, az hogy a kevésbé zsíros tejtermékek nagy mennyiségű bevitele a betegség kiújulásának esélyét is csökkentette a korábban I-III. stádiumú rákkal diagnosztizált személyek körében.

nagypapa és unokája tejet iszik
Az alacsony zsírtartalmú tej váratlan előnyére derült fény. Fotó: Getty Images

Tudatos tejimádók előnyben

Az már korábban is ismert volt, hogy a gyakoribb tejtermékfogyasztás csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát. Azt viszont eddig még nem vizsgálták, hogy a tej zsírtartalma hogyan befolyásolja a betegség leküzdésének, illetve későbbi kiújulásának esélyeit.

Mint kiderült, azok körében, akik a vastag- és végbélrák diagnózisának felállítása előtt és után nagyobb mennyiségben fogyasztottak alacsony zsírtartalmú tejterméket, kisebb volt az összhalálozási kockázat. Közben viszont a magas zsírtartalmú tejtermékek fokozottabb bevitele jelentősen csökkentette a túlélési esélyeket.

Ezenkívül megállapították, hogy alacsony zsírtartalmú tejtermékek gyakori fogyasztása összefügghet a rák kiújulási kockázatának csökkenésével – de csak abban az esetben, ha az érintett már a betegség a diagnosztizálása előtt is így étkezett.

A legegészségesebb sajtok
Sokan azt gondolják, hogy a sajtok nem férnek bele az egészséges étrendbe. Pedig bátran fogyaszthatnánk ezt az élelmiszertípust is – csupán azt kell tudnunk, melyik fajtákat kell választanunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.