Növényi Étrend
Ezt mutatták ki azoknál, aki nem esznek húst
A vegetáriánus étrendet követő felnőtteknél végzett laborvizsgálatok számos biomarker esetében jobb értékeket mutatnak, mint a húsevők esetében - derült ki egy nagy létszámú brit kutatásból. Az eredmények alapján úgy tűnik, a húsmentes étrend csökkentheti számos krónikus megbetegedés kockázatát.
Jót tesz a Földnek, ha kevesebb húst eszünk
Manapság egyre jobban előtérbe kerül a különböző étrendek egészségügyi hatásai mellett az is, hogy egyes táplálkozási szokások mekkora ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Nem csoda tehát, hogy szinte hetente jelennek meg újabb kutatások a témával kapcsolatban.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhőzet északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A frontális csapadékzóna - esővel, záporral, zivatarral - estig északkelet felé elhagyja az országot, mögötte átmeneti szünetet követően egyre többfelé pattannak ki záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is, de a Délnyugat-Dunántúlon már csak kis eséllyel lehet csapadék. Területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadék eshet. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15, 20, másutt 21, 27 fok között várható. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.