A vegetáriánusok kisebb eséllyel lesznek rákosak

Egy nagyszabású brit kutatás szerint a növényi étrenden élők 14 százalékkal kisebb eséllyel betegszenek meg rákban, mint a húsevők. A halat is fogyasztók kockázata 10 százalékkal kisebb.

Az Oxfordi Egyetemnek a rákbetegség kialakulása és a húsfogyasztás közti összefüggést vizsgáló kutatócsoportja 470 ezer brit lakos adatait elemezte; a rendszeres húsevők közé azokat sorolták, akik heti több mint öt alkalommal fogyasztanak húst. Megállapították, hogy 2 százalékkal kisebb a rák kockázata azoknál a húsevőknél is, akik csak kis mennyiségben fogyasztanak húst.

Egy kutatás szerint a vegetáriánusok 14 százalékkal kisebb eséllyel betegszenek meg rákban, mint a húsevők.
Egy kutatás szerint a vegetáriánusok 14 százalékkal kisebb eséllyel betegszenek meg rákban, mint a húsevők. Fotó: Getty Images

A dohányzás és a testzsír is számíthat

A kutatásról közzétett tanulmány szerzői, köztük Cody Watling vezető kutató, hangsúlyozták: eredményeik nem bizonyítják kétséget kizáróan, hogy a húsfogyasztás növelné a rákbetegség kockázatát, a különbséget magyarázhatják olyan tényezők is, mint a dohányzás vagy a testzsír. A friss megállapítások ugyanakkor tovább növelik azt a kutatási anyagot, amely pozitív, védő hatást tulajdonít a növényi alapú étrendnek - írták a kutatók a tanulmányban, amelyet a Guardian brit lap ismertet a honlapján .

A brit Biobank résztvevői körében végzett kutatás egyebek közt kimutatta, hogy

Híres emberek , akik legyőzték a rákot.

  • a kevesebb - legfeljebb heti öt alkalommal - húst fogyasztóknál 9 százalékkal kisebb a kockázata a bélráknak, mint a rendszeres húsevőknél,
  • a vegetáriánus nőknél 18 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki posztmenopauzális mellrák, mint a rendszeres húsevőknél, bár ennek oka lehet az alacsonyabb testzsírmutató is,
  • a vegetáriánus férfiaknál 31 százalékkal kisebb a kockázata a prosztataráknak, és 20 százalékkal kisebb azoknál, akik a növényeken kívül halat is esznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.