Ezért nem nevezhetik tejnek és sajtnak a növényi élelmiszereket

A brit fogyasztók több mint harmada egyetért azzal, hogy meg kell tiltani a gyártóknak, hogy állati eredetű termékek (például tej, sajt, tejföl, joghurt, kefir, bacon, stb.) neveit adják a növényi alapú élelmiszereknek. Ennek oka, hogy a félrevezető elnevezések miatt sokan összekeverik a vegán és a hagyományos árucikkeket.

Sok vásárló összekeveri a növényi alapú és az állati eredetű termékeket – olvasható az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer Facebook-posztjában. A New Food Magazine cikkére hivatkozva azt írták, hogy a brit fogyasztóknak már a 20 százaléka járt így, és végül nem az került a kosarukba, mint amit venni szerettek volna.

Sok vásárló összekeveri a növényi alapú és az állati eredetű termékeket. Fotó: Getty Images
Sok vásárló összekeveri a növényi alapú és az állati eredetű termékeket. Fotó: Getty Images

Jogos a tiltás?

2023 novemberében 2000 brit felnőttet véleményét kérték ki a témában. A kérdéskör akkor került a kutatók fókuszába, amikor heves vita alakult ki az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban (EU), hogy megtiltanák az állati eredetű termékekkel kapcsolatos kifejezések használatát a növényi alapú élelmiszereknél.

„Vegán sajtból” „növényi tömb”

A megkérdezettek 38 százaléka úgy vélekedett, hogy a gyártóknak meg kellene tiltani, hogy termékeiket állatokról (tonhal, liba, sertés, stb.) vagy állati eredetű termékekről (tej, sajt, tejföl, joghurt, kefir, bacon, stb.) nevezzék el a növényi alapú élelmiszereket. A vegán étrendet követő válaszadók majdnem fele (49 százaléka) pedig jobbnak tartaná, ha a növényi alapú élelmiszerek csomagolása jobban különbözne az állati eredetűekétől.

Elrettenthet a vegán jelzés
Egy friss kutatás szerint szerencsésebb lenne eltüntetni az étlapokról a vegán és vegetáriánus jelzőket, mert sokan pont emiatt nem választják az így megjelölt ételeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!