
Laboratóriumi Hús






Olyan jövő jön, ahol a libamáj sem a régi
Kacsasejtekből, laboratóriumban készülhet a jövő libamája. "Be akarjuk bizonyítani, hogy a laboratóriumban előállított hús nem korlátozódik a hamburgerekre, hanem gasztronómiai termékeket is elő lehet így állítani" - mondta Nicolas Morin-Forest, a Gourmey nevű cég három alapítójának egyike.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Délnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de az ország döntő részén többórás napsütés várható, viszont a nyugati határvidéken lehetnek akár borult tájak is. Sok helyen valószínű zápor, zivatar, valamint heves zivatarok is lehetnek hazánk délkeleti felén. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, akár károkozó szélrohamok is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 30 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok fölé is melegedhet a levegő, míg a nyugati határvidéken hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.