Hiv
Ennyi gyereket veszélyeztet az AIDS
A világon óránként átlagosan 13 gyerek hal meg az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) nevű betegséghez köthető okok miatt, ám a HIV-vírussal (emberi immunhiány-előidéző vírussal) fertőzött gyerekek mindössze fele jut hozzá kezeléshez - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) globális tanulmányából.
"Azért az ebolától még én is megijedek"
33 éve dolgozik a Szent László Kórházban. Magyarországon talán ő tud a legtöbbet a HIV-ről, és az AIDS-ről. Drogosokat, prostituáltakat, homoszexuálisokat gyógyít, hiszen elsősorban ők tartoznak a kockázati csoportba. Emellett a trópusi betegségek specialistája is. Dr. Szlávik Jánossal beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
Véradás előtt megvizsgálják a véradó vérét? És ha nem tud saját fertőző betegségéről?
A véradáskor nem nézik meg azonnal, hogy az illetőnek van-e vérrel átvihető fertőző betegsége. A véradás napján mintát vesznek és amennyiben nem vérszegény az illető, úgy a véradásnak akadálya nincsen. Így tehát leveszik az adott vérmennyiséget. Azt...
Új párkapcsolatom van, és már együtt is voltam az új barátommal, körülbelül egy hete. Előtte megkérdeztem tőle, hogy van...
A HIV vírus szabad kevegőn hamar elpusztul, kiszárad. Ugyanakkor a levelét olvasva szeretném óvatosságra inteni. A barátja által előadott történet egy kicsit furcsa. A véradók vérét megvizsgálják többféle fertőzés irányába, de mivel egy vizsgálat sem...
Tvéradásnál kiderül, ha fertőző betegségben szenvedek?
Váradáskor a vérből HIV, szifilisz, hepatitis B és C vizsgálatokat végeznek.
25 éves fiú vagyok, és egy idősebb nő orálisan elégített ki. Mekkora az esélye, hogy ilyen úton elkaphattam a HIV-fertőz...
Nagyon kicsi az esélye a HIV-fertőzésnek, ne aggódjon!
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.