Mégis messze vagyunk a HIV gyógyításától

Bár egyre több kísérleti gyógyszer ér a tesztelés végző fázisába, egy magyar szakértő óvatosságra int. Szerinte a tudomány még nem tart ott, hogy legyőzzük az AIDS-t okozó vírust.

Ahogy arról mi is beszámoltunk , a hónap elején világgá kürtölték, hogy hamarosan három kísérleti gyógyszernél is befejeződnek a tesztelések, és a remények szerint legalább egyből hatékony vakcinát tudnak kifejleszteni a HIV-betegség ellen. Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Haematológiai és Infektológiai Intézet főorvosa azonban az Inforádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ezeket a híreket kétkedéssel kell fogadni.

Így terjed a HIV A HIV-fertőzés terjedésével kapcsolatban számos tévhit, sőt rémhír kering a köztudatban, pedig sok szempontból rendkívül fontos lenne, hogy a témáról helyes információkkal rendelkezzen a társadalom. Részletek itt !

"Az a baj, hogy 30 éve december 1-je, vagyis az AIDS-világnap környékén mindig bejelentenek ilyen világszenzációkat. Azt gondolom, hogy csak géntechnikai módszerekkel lehet a vírus genetikai információit kivágni, és ott jelenleg még nem tart a tudomány, hogy ez sikerülne" - fejtette ki véleményét az infektológus, majd hozzátette: "a HIV-betegség 1995-ig egyenlő volt a halállal. Azóta ez a betegség kezelhető. Az utóbbi néhány évtizedben gyógyíthatóvá sajnos nem vált, de megfelelő gyógyszerekkel teljesen kordában lehet tartani, hosszú évtizedekkel meg lehet hosszabbítani az életet."

Bár több gyógyszer kifejlesztésén is dolgoznak, a szakértő szerint még messze az áttörés. Fotó: iStock
Bár több gyógyszer kifejlesztésén dolgoznak, a szakértő szerint még messze az áttörés. Fotó: iStock

Nincs pánik, de több a beteg

Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a mai fiatalok kevésbé tartanak a szexuális úton terjedő betegségektől, és ezért nem foglalkoznak kellően a védekezéssel. A legtöbben azt gondolják, ha esetleg HIV-vel fertőződnek, akkor is teljes életet élhetnek. "Ez igazából nem így van. Rendkívül sok testi és lelki szenvedéssel jár együtt ez a betegség. Ráadásul a felelőtlen szexuális magatartás következtében elkezdett emelkedni a nemi úton terjedő betegségek száma, tehát a szifilisz, a kankó, a gonorrhoea és a HPV. Úgy tűnik, a mai fiatalok sokkal kevésbé vigyáznak magukra" - mutatott rá a szakorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.