Kopár, de tiszta a Szent László Kórház Infektológiai Osztálya. Színtelen falak, kis vizsgálók váltják egymást a folyosón. Szlávik doktor 1986 óta jár ide minden nap. Azt mondta, akkor is ugyanígy nézett ki minden, csak a festés friss a falon. Amikor kezdett, még nem volt gyógyítható az AIDS , ezért számtalan betegnek volt kénytelen a szemébe mondani, hogy halál vár rá. Ma már börtönben is kezel HIV-fertőzötteket. Interjú közben legalább három újságíró kereste a mobilján, mert nemcsak ehhez, hanem számtalan más fertőzéshez, köztük életveszélyes trópusi betegségekhez is ért. Úgyhogy sokan hívják, ő pedig megy, és nyilatkozik, oktat, felvilágosít.
HáziPatika.com: Létezik a világon olyan vírus, amitől fél?
Sz. J.: Amikor néhány éve munkahelyi baleset miatt egy kutató ebolás tűvel sértette meg az ujját, és felmerült, hogy ő is megfertőződhetett, akkor azért megijedtem. Tudja, mi azt szoktuk mondani, hogy nem félünk a fertőző betegségektől, de a súlyos, halálos betegségektől azért megijedünk. Az ebola egy 60-70 százalékban halálos betegség, valódi ellenszere nincsen, az ember kicsit tart tőle. A kutatót a László Kórház területén karanténban helyeztük el, végül kiderült, nem fertőződött meg, és nem lett beteg. Az egészségügyi világszervezet (WHO) 24 órán belül küldte az oltóanyagot és a gyógyszert is. De hozzátartozik ehhez az is, hogy én már végigcsináltam egy olyan fertőzést, ami a kezdetekben, 1986-tól 1995-ig halálos volt. Olyan betegekkel foglalkoztunk ezen évek alatt, akik mindannyian tudták, hogy meg fognak halni. Csak 10 év után derült ki, hogy van gyógyszer, azóta nem halálos az AIDS.
HáziPatika.com: Kik terjesztik még ma is a HIV-fertőzést Magyarországon?
Sz. J.: Közös tűhasználattal meg lehet fertőződni, de itthon ez nem gyakori a drogosok között, ezért alig van néhány kábítószerfüggő fertőzöttünk. Ők is gyakorlatilag mind külföldiek, vagy külföldön kapták el. Tömegesen nincs a prostituáltak között sem, hiszen őket rendszeresen szűrik. Magyarországon szinte kizárólag olyan férfiak fertőződnek meg, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot, alig néhány százalék a heteroszexuális terjedés. Persze mondhatjuk, hogy azért találjuk meg a melegeket, mert járnak szűrésre. De azt látom, hogy miközben valóban járnak szűrésre, sok negatív teszt után egyszer csak kapunk egy pozitív eredményt - ez azt mutatja, hogy nem védekeznek. Viszont ha kiderül, azonnal kapnak gyógyszert, onnantól pedig nem fertőznek tovább.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
HáziPatika.com: Ez akkor is személyes felelőtlenség...
Sz. J.: Az Egyesült Államokban a melegek a 80-as években inkább nem is szexeltek, annyira féltek az AIDS-től. Ma viszont már nem is használnak óvszert, hiszen a HIV nem akkora tragédia, kapnak gyógyszert, és élik tovább az életüket. Évente 200-300 új fertőzöttet találunk, a halottak száma pedig alacsony, nem nő 10 fölé. Összesen 2000 beteg részesül gyógyszeres kezelésben.
HáziPatika.com: És ez kétezerszer félmillió forint az államkasszának?
Sz. J.: Lehet félmillió is, bár inkább az a jellemző, hogy fejenként csak 200-250 ezer forint havonta. De a világon a legtöbb országban ingyen kapják a gyógyszert.
HáziPatika.com: Ha találkozik egy olyan emberrel, aki a saját felelőtlensége miatt fertőződött meg, ráadásul jól tudja, hogy úgyis kap gyógyszert, amit az állam fizet, akkor azért mond neki valamit?
Sz. J.: Nem, nem mondhatom a fertőzöttnek, hogy miért nem vigyázott jobban. Ami dühít, az inkább néhány beteg magatartása. Nehéz megértenem, hogy aki eleve rizikócsoportba tartozik, és észreveszi magán a tipikus tüneteket - fogyás, láz, duzzadt nyirokcsomók -, miért dönt úgy, hogy nem megy el szűrésre. Ilyenkor a vérében, ondójában hemzsegnek a vírusok. Na, ez felelőtlenség. Talán az majd hozhat változást ezen a téren is, ha forgalomba kerül a patikákban a szabadon megvásárolható önteszt. Azok, akik nem mernek elmenni szűrésre, ezt majd talán megveszik.
HáziPatika.com: Akkor miért nem vezették be ezt korábban?
Sz. J.: Nem tudom, egyszerűen most jutottunk el ide.
HáziPatika.com: Orvosként a 80-as években hogyan élte meg, hogy nem tud segíteni ezeken az embereken?
Sz. J.: Magyarországon még mindig divat - ha nem is hazudni a betegnek, de - nem feltétlenül elmondani az igazat. Azt AIDS-sel ezt nem lehetett megtenni. Az első 10 évünk alatt megtanultuk, hogy őszintének kell lennünk, még akkor is, ha egy huszonéves embernek kell azt mondani: bármit tehet, nem fog meggyógyulni. Találkoztunk olyan beteggel, aki ezt tudta, és azt kérte, adjunk neki infúziót, meg akar halni. Befeküdt a kórházba, és meghalt. Emlékszem arra az esetre is, amikor egy nő megszülte a két ikergyerekét, majd kiderült, hogy súlyos betegek. Először csak az derült ki, hogy valamilyen immunhiányuk van, aztán addig vizsgálták őket, amíg rájöttek, AIDS-esek, ahogy az édesanyjuk is. A nő nem tartozott semmilyen rizikócsoportba. Ez nagyon ritka, talán csak 4-5 ilyen esetről tudok az elmúlt 33 évből. Felmerült egyébként pont az ilyen esetek miatt, hogy Magyarországon is bevezessük a terhesek szűrését. Ha egy kismamánál az első 3 hónapban kiderül, hogy fertőzött, és gyógyszert kap, a gyermeke teljesen egészséges lesz.
HáziPatika.com: És akkor miért nem vezették be?
Sz. J.: Mert a járványügyi helyzet nem tart ott.
HáziPatika.com: Drága lenne?
Sz. J.: Nem, csak gondolni kellene rá.
HáziPatika.com: Magyarországon egyébként elegendő a szűrések száma?
Sz. J.: Nem. Anonim szűréseket kellene végezni, de a civil szféra rendkívül gyenge. Mondok egy példát. Minden betegségnek van valamilyen betegképviselete, az AIDS-nek nincs. Ennyire bujkálnak, félnek, senki nem vállalja fel a HIV-fertőzöttségét, hogy ezzel segítsen másokon. Magyarországon még mindig stigma. Vagy vegyünk egy másik párhuzamot. Lassan 2 és 3 ezer között van a betegek száma, a szakorvosokból viszont nem lett több. Biztos, hogy sok egészségügyi dolgozó tart tőle, az orvosok is, ráadásul ez nem egy paraszolvenciás szakma, és valamennyire veszélyes is. Nem túl elismert egészségügyi körökben a mi munkánk. Ráadásul állandóan harcolni kell a betegekért más szakmák képviselőivel, például a sebészekkel , hogy egy beteget megoperáljanak. A legnagyobb probléma a szüléseknél szokott lenni, mert még a nőgyógyászok is rendkívül ódzkodnak a HIV-fertőzöttektől.
HáziPatika.com: Szívesen harcol, vagy úgy van vele, hogy ha már ebbe a helyzetbe került, akkor felveszi a kesztyűt?
Sz. J. Konfliktuskerülő ember vagyok, viszont problémamegoldó. Konfliktus nélkül oldom meg a problémákat.
HáziPatika.com: Hogyhogy börtönbe is jár betegeket kezelni?
Sz. J. Óhatatlan volt, hogy lesz a fertőzötteim között néhány olyan ember, aki a szabadságvesztését tölti. Ez azzal járt, hogy az ország összes részéből hatalmas rabszállító kocsikkal hozták ide őket a kezelésekre. Elegünk lett abból, hogy szinte minden nap itt vannak a rabomobilok és a gépfegyveres őrök, ezért javasoltuk, hogy alakítsanak ki számukra egy közös helyet - ez lett a tököli börtön. Kijárok hozzájuk havonta kétszer, helyben vesszük le a vért. Kényelmesebb és olcsóbb.
HáziPatika.com: Egyébként hogyan kerül egymás mellé a trópusi betegségek gyógyítása, és a szexuális úton terjedő AIDS?
Sz. J.: '86-ban a két osztály még egyben volt. Azért, mert amikor először találkoztunk ezzel a betegséggel, még senki nem tudta, hogy mi az. Tudtuk, hogy veszélyes, halálos, és vírus okozza. És akkor hova tegyük? Mehet a trópusi betegségek közé. Így került az egész hozzánk.
HáziPatika.com: Ön hogy keveredett bele?
Sz. J.: Megkérdezték, hogy ki szeretne ezzel foglalkozni. Hát nagy tolakodás nem volt. Akkoriban hárman-négyen vállaltuk, és még csak pár száz beteg volt. Kár, hogy most is ennyien vagyunk a több ezer betegre.
HáziPatika.com: De magát az infektológiát és a trópusi betegségeket tudatosan választotta?
Sz. J.: Igen, ez egy érdekes dolog, még gimnáziumban, vagy az általános iskolában. Először földrajztudós akartam lenni, később trópusi betegségekkel szerettem volna foglalkozni, mint Albert Schweitzer. Ráadásul kifejezetten dzsungelben gyógyító orvos akartam lenni egészen addig, amíg el nem jutottam a dzsungelbe.
HáziPatika.com: Hol járt?
Sz. J.: Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában is. És láttam, hogy nem a trópusi betegségekkel van a baj a szegény országokban, hanem a teljesen hagyományos fertőzésekkel. Nekem nem a leprát, az álomkórt és a maláriát kellett elsősorban gyógyítanom, hanem a tüdőgyulladást.
HáziPatika.com: Volt már trópusi betegsége?
Sz. J.: Nem. Meg lehet előzni, védőoltással, tablettával (például malária ellen). Ugyanúgy néhány malária van az osztályon még ma is, meg néhány dengue-láz, pedig időközben tízszer annyi magyar utazik trópusi országokba.
HáziPatika.com: És a 80-as években?
Sz. J.: Akkor senki sem utazott. Ide jöttek a trópusi betegségek olyan országokból, mint például Laosz, Kambodzsa, Líbia, Angola vagy Mozambik. Százával hozták ugyanis nyaralni a betegeket a Balatonra. A hajnal egykor leszálló líbiai gép külön fogalom volt, számtalan izgalmas betegséggel "bírtak" az azzal érkezők. Ott voltak még a kamionosok is, akik Kuvaitba vitték a járműveket, és olyan maláriával fertőzött területeken utaztak keresztül, mint például Szíria, vagy Törökország. Az utazók közül egyébként a hátizsákos turisták a legveszélyesebbek, mert mindent összeesznek, ezáltal bármit elkaphatnak. A hastífuszt például, ami súlyos, ritkán halálos is lehet.
HáziPatika.com: Miért nem ment el külföldre dolgozni? Mi az, ami már 33 éve a László Kórházban tartja?
Sz. J.: Beszéljünk őszintén. A 80-as években egy aránylag boldog orvos- és nővértársadalom élt itt, a rendszerváltásig ez egy nagy megbecsültségnek örvendő, jól fizetett szakma volt. A László Kórház pedig kiemelt intézmény volt, híres professzorokkal. A rendszerváltás után azonban az egészségügy is összeomlott, és a fizetéseink is sokkal rosszabbak lettek. Akkoriban mi, fiatalok is a külföldi munkán gondolkoztunk. '91-'92 táján úgy volt, hogy a Közel-Kelet egyik országába megyünk belgyógyásznak. Már megvolt a kórház is, amikor kitört a háború, és megtiltották, hogy európaiak beutazzanak. Aztán belesodródtam ebbe a szakmába. Amikor pedig elindult a nagy angliai és németországi kivándorlás, már öreg voltam, főorvos és családfő két gyermekkel. Már nem megyek sehova. Ráadásul nemcsak itt dolgozom. Ahogy szinte minden kollégámnak, nekem is van másodállásom, hiszen az állami egészségügyben nem túl magas a dolgozók anyagi megbecsülése, és élni kell valamiből. Oktatok, felvilágosítok, cikkeket írok.
HáziPatika.com: De ezzel kizsigereli magát.
Sz. J.: Abszolút, de ezért utazom sokat. Ott lekapcsolom a telefont, és nem hagyom, hogy kizsigereljenek.
Legjobban: