Gyerekek
Koronavírus: így védjük meg gyermekünket
Az eddigi adatok alapján a koronavírus-fertőzés elsősorban az idősebb, krónikus betegségben szenvedők esetében jelent fokozott veszélyt. Azonban természetes, ha a szülők ennek ellenére aggódnak gyermekeikért, hiszen a gyerekközösségekben rendszerint gyorsan terjednek a fertőzések. Mit lehet tenni a megelőzés érdekében?
Ennyi gyereket veszélyeztet az AIDS
A világon óránként átlagosan 13 gyerek hal meg az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) nevű betegséghez köthető okok miatt, ám a HIV-vírussal (emberi immunhiány-előidéző vírussal) fertőzött gyerekek mindössze fele jut hozzá kezeléshez - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) globális tanulmányából.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.