Okosabbak a babák, mint hittük

Évekkel azelőtt, hogy a kisgyerek ki tudná mondani a számneveket, már fogalma lehet arról, mint jelent a számolás - állapították meg amerikai tudósok.

"Évekre vannak még attól, hogy megértsék a számnevek pontos jelentését, de már felismerik, hogy a számolás mennyiségekről szól. Kutatásunk rávilágított arra, hogy a babák elég jól értik az őket körülvevő világ összetettségét, és megpróbálják értelmezni mindazt, amit a felnőttek mondanak, így a számolást és a számokat is" - mondta Lisa Feigenson, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins Egyetem kognitív tudományokra, azon belül a gyerekek számolási képességére szakosodott kutatója.

számolás, számok, gyerekek,
Már jóval az iskoláskor előtt megértjük a számolás lényegét. Fotó: iStock

Már egy másfél éves is érti

A gyerekek többsége nagyjából négyéves koráig nem érti teljesen a számokat. Ez a szakember szerint azért meglepő, mert a kicsik rengetegszer hallják a felnőtteket számolni. "Számolós könyveket veszünk nekik, a tipegőkkel hangosan számolunk, ami felveti a kérdést: tényleg fogalmuk sincs a számokról négy-ötéves korukig?" - magyarázta.

Tudja, hogyan hat a gyerekekre a meseolvasás? Olvassa el korábbi cikkünket!

Hogy választ találjon a kérdésre, kutatótársával együtt elvégzett egy kísérletet: a 14-18 hónapos kisgyerekek figyelték, amint a kutatók játékokat, kisautókat vagy plüsskutyákat rejtettek el egy dobozban, amibe nem láthattak bele. Volt, hogy a kutatók minden egyes játékot hangosan megszámoltak, amikor a dobozba ejtették: "figyelj, egy, kettő, három, négy kiskutya". Máskor csak egyesével betették őket a dobozba, miközben azt mondták: ez, ez, ez és ez - ezek kutyák.

Ha a kutatók nem számoltak, a kisgyerekek alig emlékeztek arra, hogy négy dolog került a dobozba. Általában megelégedtek azzal, ha a kutató egy játékot előhúzott - mintha több nem is lenne ott. Azonban amikor meg is számolták a kutatók a játékokat, a gyerekek egyértelműen várták, hogy újabbat és újabbat húzzanak elő a dobozból. Pontos mennyiségre nem emlékeztek, csak arra, hogy körülbelül hány játék került a rejtekhelyre.

"Nagy meglepetés volt, amikor láttuk, hogy sokkal jobban emlékeztek a játékok mennyiségére, ha megszámoltuk őket előtte. Eredményeink elsőként mutatták meg, hogy már a nagyon kicsi gyerekeknek is van fogalma arról, hogy ha az emberek számolnak, az körülbelül milyen mennyiséghez köthető" - mondta a kutató. A csapat most számos további vizsgálatot folytat, hogy kiderítsék, vajon a korai számolásgyakorlás később jobb számolási készségekhez vezet-e, valamint hogy az angol anyanyelvű kisgyerekek reagálnak-e arra, ha idegen nyelven hallják a számolást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.