Eszméletvesztés
Betegségleírások
Újraélesztés: így csinálja, ha szükség van rá!
"Szólítsa meg, és ezzel egy időben vállainál rázza meg a földön fekvő beteget. Ha nem reagál, kiáltson segítségért!" - így kezdődik az az utasítássor, amit egy újraélesztés során végre kell hajtanunk a másik életéért. Videónkból a többi lépésre is fény de
Az igazi életmentés
Mindenki felfokozott állapotban nézi végig, ahogy a filmekben mellkas kompressziót végeznek, és sokan tudnak arról, hogy a szívmegállás bizony a mindennapi életben sem ritka. A legnagyobb esélye a betegnek akkor van, ha mielőbb elkezdik, de hogyan?
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.