Balesettől nem lehet elbutulni

Egy friss tanulmány szerint a baleset során bekövetkező esetleges agysérülés nem növeli az időskori demencia kialakulásának esélyét, ám egy újabb hasonló sérülés kockázatát igen.

Amint arról a tanulmányt készítő Kristen Dams-O'Connor, a Mount Sinai Orvosi Központ Icahn Orvosi Iskolájának docense beszámolt, az agysérülést elszenvedett emberek gyakran aggódnak amiatt, hogy idős korukban negatív következményei lesznek az elszenvedett balesetnek. A mostani 16 éven át tartó tanulmány azonban, amely több mint 4000 felnőtt bevonásával készült, inkább arra világított rá, hogy az eszméletvesztéssel járó agysérülések növelik az esélyét annak, hogy az illető az elkövetkező években valamilyen más okból kifolyólag életét veszti. A kockázat mértéke főként azok körében volt magas, akik 55 éves koruk után sérültek meg, ezért akik ebbe a csoportba tartoznak, azoknak különösen oda kell figyelniük, hogy egyensúlyérzéküket és általános egészségügyi állapotukat rendszeresen ellenőriztessék.

A című lapban megjelent tanulmány során a szakemberek egy korábbi kutatás adatait vették figyelembe, melyre Seattle környékén került sor 1994 és 2010 között. A résztvevők átlagéletkora 75 év volt, és a vizsgálat kezdetekor egyiküknél sem volt kimutatható a demencia.

A kutatók megállapították, hogy azok közül, akiket a 16 év során olyan agysérülés ért, melynek következtében eszméletüket is vesztették, senkinél sem nőtt az Alzheimer-kór vagy más hasonló betegség kockázata, ugyanakkor annak az esélye, hogy újabb, hasonló balesetük lesz, több mint duplájára nőtt, ha még 25 éves koruk előtt, és négyszeresére ha 55 éves koruk után szenvedték el az első sérülést. Emellett az is kiderült, hogy a viszonylag közeli múltban történt agysérülések több mint kétszeresére növelték a bármilyen okból kifolyólag bekövetkező elhalálozás esélyét az érintetteknél.

A jelenség hátterében álló okok egyelőre ismeretlenek, dr. Sam Gandy, a Mount Sinai Alzheimer Kutatóközpontjának munkatársa szerint akár a genetika is szerepet játszhat mindebben, ám a pontos magyarázat érdekében még további kutatásokra lesz szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.