Emésztőrendszer
Jelek, hogy nincs rendben az emésztésünk
Még ha nem is érezzük, hogy a gyomrunkkal bármi gond lenne, ez nem jelenti azt, hogy az emésztőrendszerünk egészséges és megfelelően működik. Vannak ugyanis olyan tünetek, amik bár ezt jelzik, nem feltétlenül vesszük észre a kapcsolatot a két dolog között.
A fájdalmas haspuffadás okai
Időről időre találkozhatunk a felfúvódás miatti kellemetlenségekkel, amelyek túl azon, hogy fájdalmat okoznak, esetenként kínos pillanatokhoz is vezethetnek a mindennapokban. A probléma kialakulása mögött sokszor egészen hétköznapi indokok húzódnak meg, bizonyos esetekben viszont érdemes komolyan venni a dolgot.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.