Már az óvodában a pénzről kellene tanulnunk?

Egy felmérés szerint a többség inkább családon belül dönt a pénzügyekben.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) felmérése szerint meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot. Szakértői segítséget ennél jóval kevesebben kérnek, ennek ellenére a megkérdezettek fontosnak tartják az ilyen jellegű tudás korai elsajátítását.    

pénzügyek
Kevesen kérik ki szakember tanácsát az anyagiakkal kapcsolatban. Fotó: Getty Images

A közlemény szerint a megkérdezettek csaknem harmada véli úgy, hogy már az óvodában is lehetne pénzügyi ismereteket tanítani. További 45 százalék gondolja, hogy ezt az általános iskolában kellene elkezdeni, és csupán mintegy 10 százalék szerint érdemes várni a középiskolás évekig.    

A válaszadók majdnem 40 százaléka szerint önálló tantárgyként volna helye a tanrendben a pénzügyeknek. A legtöbben a megtakarítások kezelésére, pénzügyi célok és döntések meghatározására, a banki és pénzügyi termékek közötti eligazodásra tanítanák meg a legfiatalabbakat.

Az ÖPOSZ felmérése több mint 1000 fő online megkérdezésével készült. A válaszadók mintája nemre, életkorra, iskolai végzettségre és lakhelyre reprezentatív.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!