Rossz szokások, amelyek miatt elhízhatunk

Az elhízás szinte az egész világon népbetegségnek számít, és ezért nemcsak a genetika, hanem az életmódunk is nagyban felelőssé tehető. Nézzük, mit rontanak el a legtöbben.

A kisebb-nagyobb túlsúllyal küzdők többsége szeretne megszabadulni a felesleges kilóktól. Ám ehhez érdemes tisztában lenni azokkal a rossz szokásokkal is, amelyek hátráltathatják a folyamatot – figyelmeztetett Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó orvosa.

Túl gyorsan eszünk

Nagyjából 20 percbe telik, amíg a gyomor közvetíti az agynak, hogy jóllakott. Éppen ezért, ha valaki túl gyorsan eszik, akkor nagyon könnyen eshet abba a hibába, hogy a kelleténél több kalóriát vesz magához, ez pedig elhízást eredményez. Így lehetőleg mindig nyugodt körülmények között, ráérősen, nem kapkodva fogyasszuk el az ebédünket, így kisebb az esély a túlevésre.

Túl sokat tévézünk

A Vermont Egyetem tanulmánya szerint azok a túlsúlyos résztvevők, akik 50 százalékkal csökkentették tévézési idejüket, átlagosan további 119 kalóriát égettek el naponta. A szakember azt tanácsolja, hogy ha mégis bekapcsoljuk a tévét, akkor se üldögéljünk közben a kanapén, hanem végezzünk például valamilyen háztartási feladatot kedvenc műsorunk figyelemmel követése közben. Így egyrészt aktívak maradunk, másrészt nem nassolunk.

hízás okai, elhízás, sikertelen fogyás, tévézés, rossz szokások
A túl sok tévézés is nyomot hagy a testsúlyunkon. Fotó: Getty Images

Túl keveset alszunk

Az alváshiány akkor is éhessé teszi az embert, ha amúgy teli a gyomra. A kevés alvás ugyanis befolyásolja a kortizolszintet, ami nemcsak a hangulatunkra hat, hanem az éhségérzetünkre is. Ezenkívül a kevés alvás növeli a zsírraktározást a szervezetben, így lehetőleg minimum 7 órát aludjunk minden éjszaka.

Üres gyomorral vásárolunk

Sokan vannak, akik vásárlások alkalmával vesznek maguknak valamilyen falatoznivalót. Ez természetesen a legtöbb alkalommal valamilyen kalóriadús nassolnivaló vagy finomított pékáru. Ezt azonban sikeresen elkerülhetjük, ha nem üres gyomorral indulunk útnak – így kevesebb eséllyel csábulunk el egy-egy ínycsiklandó, ám hizlaló finomság láttán.

Kihagyjuk a reggelit

A reggeli a legfontosabb étkezés – nem hiába hangsúlyozzák a dietetikusok, hogy vétek kihagyni. Egy tápláló reggeli nemcsak jól elindítja a napot, de segít elkerülni azt is, hogy a nap folyamán a szükségesnél több kalóriát fogyasszunk. A szervezet ugyanis egy hosszabb „böjt” után felébredve egyfajta energialöketet igényel, amit a reggeliből kellene megkapnia. Ha ez kimarad, akkor a következő étkezések a szervezetet úgy fogja érzékelni, hogy éhezik, és tárolni kezdi az energiát.

Túl sokat stresszelünk

Bár a stressz valamilyen szinten a mindennapi életünk része, ennek ellenére nem szabad hagyni, hogy túlzott méreteket öltsön. A sok stressz ugyanis gyakran a testsúlyon is meglátszik. Igaz, egyesek ilyenkor fogynak, ám sokan vannak, akik „stresszevésbe” menekülnek, ráadásul az ilyenkor magasabb kortizolszint a zsírpárnák felhalmozódását is előidézheti. A stresszt teljes egészében nem lehet kiiktatni az életünkből, ám sokat segíthet a megfelelő stresszkezelés elsajátítása – mondta a szakértő.

Mit tegyünk, ha semmi sem segít?

Ha változtatunk az életmódunkon, elkerüljük a fenti hibákat, illetve odafigyelünk az étkezésre és a rendszeres mozgásra is, mégsem vagyunk képesek elérni a kívánt eredményt, akkor érdemes hormonvizsgálatot végeztetnünk. Több olyan endokrin betegség is van ugyanis, amely gátolja a fogyást és túlsúlyt eredményez. Ezek nagy része azonban könnyen gyógyítható, így a hormonzavar kezelésével a testsúly csökkenése is beindulhat – ismertette Mutnéfalvy Zoltán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!