Ne menjen éhesen bevásárolni!

Azok a vásárlók, akik éhesen indulnak el a nagybevásárlásra, jellemzően több és magasabb kalóriatartalmú ételt pakolnak a kosarukba – állítják kutatók.

Brian Wansink és Aner Tal, a Cornell Egyetem élelmiszerkutatói közös tanulmányuk során megállapították, hogy nem ajánlatos üres gyomorral vásárolni indulni, ugyanis az így végzett bevásárlás nem csupán azt befolyásolja, hogy mit eszünk aznap este, hanem előrevetítheti egész heti táplálkozásunkat.

Akik éhesen indulnak el a nagybevásárlásra, jellemzően több és magasabb kalóriatartalmú ételt pakolnak a kosarukba.

„Azt már korábbi kutatások is igazolták, hogy éhesen az emberek több ételt vásárolnak, de most azt is megfigyeltük, hogy az emberek jóval magasabb kalóriatartalmú, zsírosabb és cukrosabb ételeket választanak, ha közben üres a gyomruk, mivel éhesen úgy gondoljuk, hogy több kalóriára van szükségünk az energiapótláshoz” – nyilatkozta Aner Tal.

„Az emberi szervezet nem képes különbséget tenni éhségérzet esetén, hogy most éppen fogyókúrázunk, éhínség van és napokig nem juthatunk táplálékhoz, vagy pedig bármikor rendelhetünk egy pizzát, illetve lemehetünk a boltba vásárolni” – vélekedett Samantha Heller, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának táplálkozási szakértője.

„Az emberi test nem képes ilyen gyors ütemben alkalmazkodni a mezőgazdaság és a technológia rohamos fejlődéséhez. Épp ezért, ha úgy érzi, hogy kevés az energia, akkor megpróbál minél több tápanyagot felhalmozni és elraktározni, mivel nem tudja, hogy bármikor könnyedén táplálékhoz juthatunk” – folytatta Heller, aki nem vett részt közvetlenül a kutatásban.

Wansink és Tal kísérletében az emberek egy része öt órája nem evett egy falatot sem, míg a másik felük kapott egy kis nassolnivalót mielőtt szimulált laboratóriumi körülmények között vásárolni indultak. A kutatók megfigyelték, hogy az éhesebb résztvevők több és magasabb energiatartalmú ételeket választottak, mint akik nemrég ettek egy keveset.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!