„Vajon a munkaórák számának csökkenése a fejlődés jele? Ami biztos, hogy a 19. század óta folyamatosan csökken a munkavégzéssel töltött órák száma a fejlett országokban” – írja a The Conversation oldalán megjelent közös cikkében Yaëlle Amsallem és Emmanuelle Léon, a párizsi ESCP Business School kutatói. Fő kutatási területük a munkaszervezés újragondolása, modernizálása, és miközben világszerte egyre több országban kísérleteznek a négynapos munkahét bevezetésével, a két szakértő szerint egyáltalán nem magától értetődő, hogy ez lenne munkavégzésünk jövője.
Maga a felvetés egyébként, mint arra rámutatnak, az 1990-es években kelt életre politikai és gazdasági megfontolások mentén, célja pedig az lett volna, hogy egyenlőbb munkamegosztáshoz vezessen. Az alapötlet igen egyszerű: ha csökken a munkaórák száma, úgy több ember juthat álláshoz. Az elméletet elsőként Pierre Larrouturou francia közgazdász dolgozta ki 1993-ban, az úgynevezett de Robien-törvény 1996-as bevezetésével pedig már a való életben is tesztelni lehetett. Többek között az üzleti élet olyan nagyágyúi álltak a kezdeményezés mellé, mint Antoine Riboud, a Danone akkori vezérigazgatója, aki ebben látta a lehetőséget, hogy vállalatát vonzóbbá tegye a munkaerőpiacon.
Az ezredfordulót követően azonban a de Robien-törvényt hatályon kívül helyezték Franciaországban a munkaügyi reform során, amely bevezette a heti 35 órás munkavégzést. Másutt is láttak ugyanakkor potenciált a négynapos munkahét eszméjében, például a német Volkswagen autógyártó vállalat, amely át is állt rá 1994-ben, megmentve így 30 ezer munkahelyet, és csupán 2006-ban hozta vissza a cég vezetése az ötnapos munkavégzést.
A világjárvány hozta vissza a köztudatba
A koronavírus-pandémia 2020-as kirobbanása és a járványügyi intézkedések a munka világában is hatalmas fordulatot hoztak, egyebek mellett ismét feltüzelve a vitát a négynapos munka körül. Eleve nagyban megváltoztak a munkakörülmények az otthoni munkavégzés, új technológiák bevezetése és az ezekből adódó rugalmasság révén. Így aztán a munkavállalókban is felerősödött világszerte az igény, hogy egészségesebb egyensúlyt tudjanak fenntartani munkájuk és magánéletük között. Beszédes adat például, hogy egy 2023 elején bemutatott felmérés eredményei szerint a brit munkavállalók több mint fele, 56 százaléka azt is elfogadná, ha kevesebb pénzt keresne, feltéve, hogy így több szabadideje marad.
Ebben a környezetben bukkant tehát újra felszínre a négynapos munkahét ötlete. Új-Zélandon például a kormányzat a világjárvány lecsendesedésével bevezette a négynapos munkavégzést, amitől egyrészt a produktivitás növekedését várták, másrészt azt, hogy így javul a munka és magánélet egyensúlya a munkavállalók életében. Japánban is számos cég hasonló intézkedést vezetett be, beleértve a Hitachi technológiai vállalatot és a Microsoft japán részlegét. Mindezt a túlmunka elleni küzdelem eszközeként mutatták be a nyilvánosság előtt, egyben mint egy lehetőséget a produktivitás erősítésére. Utóbbi egyébként a Microsoft esetén mintegy 40 százalékos javulást jelentett. Európában szintén egyre több országban kísérleteznek a négynapos munkavégzéssel – noha más és más formában, valamint ebből fakadóan eltérő kihívásokkal szembesülve.
Négynapos hét vagy egy hét négy napba zsúfolva?
Mint azt Amsallem és Léon írja, alapvetően kétféle megközelítés létezik. Ezek közül az bizonyult eddig a népszerűbb megoldásnak, hogy a heti munkaórák száma nem csökken, csupán öt helyett négy nap alatt dolgozzák azt le a munkavállalók. Ez a modell működik például Belgiumban és az észak-európai országokan. Belgiumban 2022 őszén lépett hatályba a törvény, amely kimondja, hogy a munkavállalók dolgozhatnak heti négy napot is anélkül, hogy csökkenne a fizetésük, mert a teljes heti munkaidejük változatlan. Ugyanezt a rendszert vezette be az olaszországi Intesa Sanpaolo bank is, akárcsak 2023 márciusában a francia URSSAF Picardie. Utóbbi kísérlet azonban hamar kudarcba fulladt, aminek egyszerű oka volt: a gyermeket nevelő munkavállalók. Ők a hosszabbra nyúló munkanapok miatt ugyanis nagyon nehezen tudták ellátni a családdal kapcsolatos teendőiket, beleértve például, hogy reggelente elvigyék a gyerekeket óvodába, iskolába, majd délután értük menjenek.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A másik megközelítés nemcsak a munkanapok, hanem a munkaórák számát is arányosan csökkenti. Ezt a modellt követik például Spanyolországban és Portugáliában. A produktivitást csak akkor lehet azonban kevesebb munkavégzés mellett is fenntartani, ha sikerül beazonosítani és csökkenteni a munkavégzésben azon időszakok hosszát, amikor a munkavállalók kevéssé produktívak, illetve racionalizálni kell egyes munkafolyamatokat, jelesül a jelentéskészítést és a megbeszéléseken való részvételt. A cél tehát, hogy kevesebbet, de mindenekelőtt jobban dolgozzunk. Lényegében mindent ki kell szorítanunk a munkánkból, ami kicsit is feleslegesen rabolja az időt. Csakhogy ez a fajta időbeli diéta csökkenti egy vállalat képességét, hogy gyorsan reagálni tudjon a környezeti változásokra. Mára például ismert, hogy a termelésbeli leállások elősegítik az egyes szervezeti egységek közötti információcserét.
Utóbbi modell egyébként szervesen összekapcsolódik azzal az elképzeléssel, hogy a technológia hosszú távon képes lesz kompenzálni az emberi produktivitás csökkenését. Amióta az amerikai Jeremy Rifkin közgazdaságtani és társadalomelméleti szakértő kiadta A munka vége (The End of Work) című könyvét 1995-ben, a téma újra és újra előkerül, és az utóbbi időben a generatív mesterséges intelligencia térnyerésével különösen nagy figyelmet kap. Bill Gates, a Microsoft alapítója és tulajdonosa 2023 novemberében már egyenesen arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével hamarosan nem is négy-, hanem háromnapos munkahétről lehet majd beszélni.
Biztosan a munkanapok száma a fontos?
Az iparosodott világ hajnala óta folytonosan arra törekednek a különböző cégek és szervezetek, hogy megoldást találjanak a munkaidő optimalizálására. Ez sokáig egyszerűen a gyártósorral tartotta a lépést, így aztán a munkaidő és a munkával töltött idő egy és ugyanazt jelentette. Napjainkban viszont nem is feltétlenül kell bemennünk az irodába, hogy dolgozni tudjunk. Mint arra Amsallem és Léon felhívja a figyelmet, munkánk immár betört a személyes életterünkbe is, ezáltal a munkaidő elszakadt az irodában, munkahelyen töltött időtől. Eközben a négynapos munkahét célja még mindig csupán az, hogy időben keretezze újra a munkavégzést.
„Ahelyett, hogy az órák számára fókuszálunk, nem kellene inkább a munka alapvető természetéről beszélnünk?” – teszi fel a kérdést a két kutató. Mint írják, egyre több kutatás világít rá, például David Graeber antropológus munkái, hogy modern világunkban milyen jelentős mértékben erodálódik a munka jelentése az emberek számára. Sokan haszontalan, érdektelen feladatoknak szentelik az életüket, Graeber egyenesen bullshitként, avagy szabad fordításban baromságként hivatkozik ezekre a munkákra egyik könyve címében. „Sajnos a munkaórák újraszervezése önmagában nem lesz elég, hogy valaki újból elkötelezett munkaerővé váljon” – hangsúlyozza Amsallem és Léon.
Ez is érdekelheti
Frederick Irving Herzberg pszichológust idézve úgy fogalmaznak, a munkaidő leginkább egy higiénés tényező. Nem tudja motiválni a munkavállalókat, legfeljebb mérsékli az elégedetlenségüket. A valódi motivációs tényezőket, ezáltal a munkahelyi kiteljesedés forrását olyan eszközökben kell keresnie a vezetőknek, mint az elvégzett munka értékelése, elismerése, a munkavállalók autnómiájának biztosítsa, illetve a munkafeladatok érdekesebbé, változatosabbá tétele.
Legjobban: