A legdurvább paraszomniák

Míg egészséges esetben szinte mozdulatlanul pihenjük végig az éjszakát, bizonyos alvászavarokkal küzdők meglepő dolgokat művelnek álmukban. Egyesek ehetetlen ételeket tömtek magukba a hűtőszekrényből, de volt, aki több órán keresztül vezetett autót úgy, hogy közben aludt.

Meglepő dolgokat művelünk álmukban

Alvásunk minősége egészségünkre is kihatással van, számos betegség kockázata megnő ugyanis, ha nem pihentük ki magunkat kellőképpen. Sok ember számára a világ legegyszerűbb dolga este álomra hajtani a fejét, mások azonban sokáig forgolódnak az ágyban, mire sikerül elaludniuk, éjszaka pedig többször is felébrednek. Óraszámban tehát hiába van meg nekik az ideális pihenőidő, ha minősége nem megfelelő, mert valamilyen alvászavarban szenvednek. Ezek közül talán a legérdekesebbek a paraszomniák.

Az alvajáró másnap semmire nem emlékszik az éjjel történtekből
Az alvajáró másnap semmire nem emlékszik az éjjel történtekből

Az alvás finoman szabályozott rendszerébe többféle hiba is becsúszhat, melyek következtében különös ébredési zavarok jelentkeznek. Paraszomniáknak (para: mellett, somnus: alvás) nevezzük az alvás közben kialakuló rendellenes, vagyis az alváshoz nem illő magatartási, mozgási, vegetatív jelenségeket. Ébredési zavaroknak is hívják őket, mert a mély alvásból való részleges ébredés közben alakulnak ki. A leggyakoribb ilyen zavar az alvajárás és néhány, vele gyakran együtt előforduló rokon zavar, például az alvás közben beszéd vagy különféle hangok kiadása. Néha azonban ennél összetettebb cselekvéssorozatot is végrehajthat az ember úgy, hogy tulajdonképpen minden pillanatát végigalussza.

A legfurcsább paraszomniák

A fogcsikorgatás gyerekek és felnőttek között is rendkívül gyakori jelenség, de erre csak környezete hívhatja fel az alvó figyelmét. Pedig nemcsak a többiek, de a paraszomniában szenvedő alvásminőségét is rontja, sőt az egészségét is. A fogcsikorgatás ugyanis károsítja a fogágyat, hiszen olyan nagy erővel történik, hogy a fogakat tartó csontszövet fellazul, felszívódik, és ez a fogak kilazulásához vezethet. Bizonyos szájsebészeti-fogászati eljárások és eszközök enyhíthetik az akaratlan cselekvés okozta károkat.

Rengetegen küzdenek vissza-visszatérő álmatlansággal, ami természetesen rendkívül meg tudja keseríteni az érintettek mindennapjait. Bár a probléma hátterében számos tényező állhat, gyakran azonban egyszerű hétköznapi problémák állják útját a nyugodt pihenésnek.

Az alvajárás előfordulása fiatalabb korban viszonylag gyakori, körülbelül minden tizedik gyereket érint. Általában négytől tizenöt éves korig marad fenn, néha fiatal felnőttkorban is megfigyelhető. Alvajárás közben az alvó személy felül, szemét kinyitja, majd tevékenykedni kezd: járkál, pakolászik, átöltözik, még bizonyos felszólításoknak is eleget tesz. Minderre általában nem ébred fel, gyakran békésen visszatér az ágyába, és ott alszik tovább. A jelenség átlagosan 10 percig tart, de leírtak több órás alvajárást is hosszú autóvezetéssel. Legtöbbször az eset végén az adott személy visszatér az ágyába, és alszik tovább, másnap pedig semmire sem emlékszik az egészből. Az alvajáró ember legtöbbször békés, monoton cselekvéseket ismétel meg, erőszakos eset csak nagyon ritkán fordul elő.

A stressztől nem alszik jól? Vagy egyéb okok miatt forgolódik álmatlanul? Töltse ki tesztünket!

Mit kell tudni az alvajárásról?

Az alvajáráshoz hasonló paraszomnia az alva evés, melynek során az adott személy éjszaka a tudatán kívül kezdi habzsolni a hűtőszekrény tartalmát. Megesik ilyenkor, hogy a diétázók kontrollt vesztve falják fel a napközben tiltott édességeket, de akár a nyersen fogyaszthatatlan élelmiszereket is magukba tömik, amely komoly rosszulléttel végződhet. Ez esetben az egyedül élők is felfedezhetik az ébredési zavart, a kifosztott hűtőszekrény és a másnapi rosszullét árulkodhat a tudattalan nassolásról.

A köznyelvben lidércnyomásnak nevezett felrettenés is egy paraszomnia, amely az alvászavaros környezete számára rendkívül ijesztő lehet. Ilyenkor az alvó artikulálatlan üvöltés vagy sikítás kíséretében ugrik fel az ágyból, majd néhány percig pánikrohamra emlékeztető tüneteket produkál: verejtékezik, remeg, szívverése szapora. Ezt követően azonban megnyugodva fekszik vissza az ágyba, és semmire nem emlékszik másnap az ijesztő "ébredésből". A többi alvászavarhoz hasonlóan a lidércnyomás is 5-7 éves kor körül a leggyakoribb.

Amilyen sokszínűek a felsorolt zavarok, olyan összetettek a mögöttük húzódó problémák: a legtöbb pszichés eredetű vagy a gyermekek fejlődésének velejárója, de előfordulhat, hogy belgyógyászati vagy neurológiai gondok állnak a paraszomniák mögött. Ezek a zavarok rontják a beteg egészségét és életminőségét, ezért mindenképp szakemberhez kell velük fordulni, aki a probléma hátterét feltérképezve készítményeket, terápiákat és életmódbeli tanácsokat adhat. Az alvajáró számára minden környezetében lévő tárgy veszélyes lehet, érdemes ezért alaposan összepakolni a szobájában, esetleg az ablakra biztonsági rácsot felhelyezni, hogy a balesetek esélyét csökkentsük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.