Lerángatták a medvebocsokat, hogy fotókat készítsenek velük

Hatalmas kárt okozott néhány ember az Egyesült Államokban, amikor szelfiket akartak készíteni két medveboccsal.

Megdöbbentő felvétel készült Észak-Karolinában: egy hatfős csapat medvebocsokat szedett le egy fáról azért, hogy szelfiket készíthessenek velük. Az eset még április 18-án történt: a helyi seriffhivatal mellett a vadvédők is a helyszínrevonultak. Addigra az egyik bocs meg is harapott valakit, és mindkettőnek sikerült elmenekülnie. Azonban azóta csak az egyiket találták meg; még akkor is reszketett az eseményektől - írja az IFLScience.

A megkerült bocs megviseltnek és rémültnek tűnt, nyilatkozta Ashley Hobbs, az Észak-karolinai Vadvédelmi Ügynökség munkatársa. Egy rehabilitációs központba szállították, majd újra átkutatták a környéket testvérét keresve. Abban bíznak, hogy az anyamedvének sikerült megtalálnia, mert egyedül valószínűleg nem maradna életben a vadonban.

A fekete medve (Ursus americanus) szinte egész Észak-Amerikában megtalálható. A felnőtt egyedek állva elérhetik a 2 métert, súlyuk elérheti a 140 kilogrammot. Nem ritka, hogy az anyamedve magára hagyja a bocsokat, hogy táplálékot keressen. Ilyenkor viszont egy biztonságos helyre, például egy fára teszi őket.

A vadvédelmi ügynökség felhívta rá a figyelmet, hogy semmilyen esetben sem szabad megközelíteni egy vadon élő állatot. A magára hagyott bocs megérintése vagy etetése miatt hozzászokhat az emberhez, és az anyamedve akár el is hagyhatja. De az is lehet, hogy utóbbi meglátja, hogy valaki hozzá akar érni a kicsinyeihez, és támadásba lendül, hogy megvédje őket.

A megtalált kölyök a rehabilitációs központban marad addig, amíg elég idős nem lesz ahhoz, hogy visszaengedjék a vadonba. Az ügyben továbbra is zajlik a nyomozás.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!