Napi egészség
Alrovatok
Kincses Gyula: az orvos nem politizál
Az utóbbi években számos ágazatban elkezdtünk felzárkózni Európához, az egészségügyet azonban 2010 óta magára hagyta a politika - mondta el Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara közelmúltban megválasztott elnöke. Szerinte a várók kifestése szükséges, de nem elégséges lépés, a hálapénzt pedig önmagában plusz forrás bevonásával nem lehet már felszámolni. Portréinterjúnkban az orvosi pályájának kezdetét is felidézte.
"Sírtam, hogy csak lombikkal lehet gyerekem"
Nem túl gyakran találkozni olyan nőgyógyásszal, aki pontosan ugyanazt éli át, mint páciensei, de dr. Brubel Réka ilyen. Talán éppen ezért fordulnak hozzá egyre többen bizalommal, endometriózisos fórumokon sorra ajánlják azok, akiknek már segített. Vajon ő hogyan élte meg betegségét és az ezzel járó nehézségeket? Többek között erről beszélgettünk vele.
"A férfiak nem esnek olyan túlzásokba, mint a nők"
Igazi energiabomba, aki szinte mindig rohan. Utóbbit ráadásul nála szó szerint kell érteni, amikor ugyanis nem a műtőben áll, akkor triatlonversenyre készül, időszaktól függően heti 10-15, olykor még ennél is több órányi edzése van. Mindezek mellett pedig természetesen ott a család, ami szintén fontos szerepet tölt be az életében. Dr. Lévay Bernadett plasztikai sebész azonban bírja a tempót, és a szakmájáról is elképesztő vagánysággal, őszinteséggel nyilatkozik.
"A gyermek is látja, ha nagyon nagy a baj"
"A haldokló gyermekek számos testi tünettől szenvedhetnek. Ha ezeket sikerül enyhítenünk vagy akár meg is szüntetnünk, az már egy hatalmas sikerélmény." Dr. Gergely Anita aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos immár közel egy évtizede foglalkozik gyermekhospice ellátással. Tapasztalatairól, a palliatív orvoslás szerepéről kérdeztük a vele készült interjúban.
"A gyerekek nagyon tudnak küzdeni a gyógyulásért"
Egy gyermekekkel foglalkozó fül-orr-gégész a legritkább esetben találkozik jókedvű, vidám, önfeledt lurkókkal. Mi adhat mégis erőt, hogy kitartóan és állhatatosan végezze munkáját? Mik a szakma rejtett szépségei, árnyoldalai? Dr. Tinku Dóra gyermek fül-orr-gégész szakorvossal beszélgettünk.
"Csodálkoztak, hogy lehet ilyen rémisztő munkám"
Az egyik legszomorúbb témáról beszélgetünk, ami csak létezik, ő mégis végig mosolyog, nevet. Nem tiszteletlenségből, hanem azért, mert szereti az életet, és tudja: az ő szakmáját - a gyásztanácsadást - csak ilyen természetes derűvel lehet csinálni. Révész Renáta Liliána az őszinteség és a nyíltság híve, szerinte nem csupán lehet, hanem kell is mesélni a halálról, sőt, az öngyilkosságról a gyerekeknek, ám azzal nem ért egyet, hogy a gyász élethosszig tart, a halottat pedig soha nem szabad elengedni. Interjú.
"Azért az ebolától még én is megijedek"
33 éve dolgozik a Szent László Kórházban. Magyarországon talán ő tud a legtöbbet a HIV-ről, és az AIDS-ről. Drogosokat, prostituáltakat, homoszexuálisokat gyógyít, hiszen elsősorban ők tartoznak a kockázati csoportba. Emellett a trópusi betegségek specialistája is. Dr. Szlávik Jánossal beszélgettünk.
Meg lehet-e úszni egy gyilkosságot?
Magyarországon évente körülbelül 6-8 ezer nem természetes okú haláleset történik, ezek tisztázására a nyomozóhatóság igazságügyi orvosszakértő segítségét kéri. Itthon alig ötven ilyen szakember dolgozik, az ő feladatuk kivizsgálni, hogy gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset történt-e. Mekkora az esélye, hogy egy gyilkosság "elsikkad", mert nem veszik észre az idegenkezűség nyomait, és mennyire viseli meg a szakértőket, hogy napi szinten találkoznak a legszörnyűbb halálesetekkel?
Ha skizofrén, felmentik? Nem fogják
A krimikből és bűnügyi sorozatokból már jól ismerjük a munkájukat - vagy legalábbis azt gondoljuk, hogy jól ismerjük. Ebben az esetben azonban a valóság még a filmeknél is izgalmasabb. Dr. Somogyi Andrea, igazságügyi elmeorvos-szakértővel beszélgettünk.
"Tízszer többet keresek itt, mint Magyarországon"
Bár nem tervezett váltani, mégis megragadott egy véletlenül kínálkozó lehetőséget - és jól döntött. Takács Etelka 26 évvel ezelőtt költözött ki Svájcba, ahol azóta is él. Jelenleg citológiai szakasszisztensként dolgozik Bernben, méltó fizetésért, kiváló körülmények között. A magyar és a svájci egészségügyi rendszer különbségei mellett a svájciak boldogságának titkáról is kérdeztük. Interjú.
"Az emberek többsége szemérmes a rendelőben"
"Általában amikor valaki elkap egy fertőzést, egyáltalán nem érti a helyzetet, mert mindaddig azt hitte, hogy vele ez nem eshet meg." Dr. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyász szakorvossal beszélgettünk a legújabb megelőzési és kezelési módszerekről, illetve az embereket érintő legfontosabb veszélyforrásokról.
"Érzik, azért jönnek ide, mert baj van"
"A gyerekek gyógyítják magukat, csak arra van szükség, hogy valaki elhiggye, hogy ez sikerülni fog" - vallja Oláh Csilla gyermek klinikai szakpszichológus, aki üdítő nyitottsággal, ugyanakkor fiatal korát meghazudtoló bölcsességgel, hozzáértéssel kezeli a hozzá kerülő kis pácienseket. A szakmájáról beszélgettünk vele, illetve - a többi között - arról, mit tehetne másképp a legtöbb mai szülő a gyermeke érdekében.
"Műtét nélkül a betegek nagy része meghalna"
Gyerekként szívsebésznek készült, végül egy számára izgalmasabb terület, az érsebészet mellett tette le a voksát. Húsz éve van már a szakmában, ebből 13 éve érsebészként, és bár a hazai egészségügynek jócskán vannak árnyoldalai, dr. Banga Péter azon magyar orvosok közé tartozik, aki még nem tervezi elhagyni az országot. Interjú.
"Májrák lesz belőle, ha nem ismerik fel"
Az orvosok élete nem csak a gyógyításról szól, a betegekkel való törődés többet jelent ennél. Jól tudja ezt dr. Várkonyi Judit, aki sok évig küzdött azért, hogy örökletes vastúlterhelődésben szenvedő páciensei - akiknek kezelése rendszeres vérlebocsátással jár -, ha szeretnének, véradók is lehessenek. A hematológus már gyerekkorában tudta: orvos szeretne lenni.
"A halál ki lett rekesztve az életünkből"
Széppé lehet tenni életünk utolsó perceit is - ezt hirdeti már majdnem 30 éve a gyógyíthatatlan rákbetegek gondozását végző Magyar Hospice Alapítvány. A szervezetet az első magyar tanatológus, azaz a pszichológia halállal foglalkozó ágának képviselője, Polcz Alaine hozta létre. Dr. Muszbek Katalin is az alapító tagok között volt, 1996 óta pedig az alapítvány orvos igazgatója.
"A felesleges hívások emberéletekbe kerülhetnek"
Mentők, ügyeleti autók cikáznak egész nap a városban, rengetegen kérnek segítséget, és kapnak is. A mentésben részt vevő egységek egy precíz háttérrendszer segítségével végzik a dolgukat. Ki hangolja össze őket? Ki hozza meg a döntést, hogy melyik egység, hova menjen? Polenyik Tamással beszélgettünk, aki mentésirányítóként dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál és az Interambulance orvosi ügyeleti rendszerében.
"Ráknak tűnt, de én nem hittem el"
Egyre több a melanomás beteg Magyarországon, de szerencsére a diagnosztikai eljárások is sokat fejlődtek és az emberek is jobban odafigyelnek magukra. Dr. Kiss Borbála bőrgyógyász, klinikai onkológus szakorvos szerint nem jellemző a bőrgyógyászok külföldre vándorlása, a kisebb településeken mégis ellehetetleníti a megelőzést a szakemberhiány.
"Ha sikerül egy műtét, endorfinok szabadulnak fel"
60 évet töltött a műtőben, de néhány éve már nem operál. Dr. Perner Ferenc sebészprofesszor elsőként indította el Magyarországon a transzplantációs programokat. Össze sem tudja számolni, hány ember köszönheti neki az életét. Felidéztük a kezdeteket, az elmúlt évtizedek legszebb és legnehezebb pillanatait is.
"Orvos vagyok, nem boncmester"
"Amikor elmondom, hogy mi a foglalkozásom, azonnal a halottakra asszociálnak. Voltak, akik egyszerűen közölték velem, hogy nem is vagyok orvos." Egy balszerencsés finanszírozási gyakorlat miatt meglehetősen téves kép alakult ki itthon a patológia és a területen dolgozó orvosok szerepéről. Dr. Szalai Krisztián patológussal beszélgettünk.
A legtöbb helyen kiderül az ég. Hajnalban főleg a középső országrészben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amiből helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok. Emellett az északkeleti, szélcsendes részeken pára, köd képződhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.