Őssejtterápián esett át, kigyógyult a HIV-ből

Az elmúlt időszakban több ember is kigyógyult a HIV fertőzésből azt követően, hogy egy vírusra rezisztens őssejttel kezelték. Egy friss kutatás új szintre emelte a veszélyes vírus elleni harcot.

Évek óta zajlanak kísérletek egy ritka mutációt tartalmazó őssejttel, amely az eddigi tapasztalatok alapján képes lehet meggyógyítani egy HIV-fertőzött beteget is. A napokban ismét publikáltak egy beszámolót, mely szerint egy férfi, aki őssejt-átültetésen esett át leukémiája miatt, váratlanul HIV-mentessé vált. Ezúttal azonban az átültetés nem HIV-rezisztens őssejtekkel történt — ez a második olyan ismert eset, amikor rezisztens mutáció nélkül sikerült teljes remissziót elérni.

Mi történt pontosan?

A páciens korábban HIV-fertőzöttként élt, és 2015-ben akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak nála — emiatt részesült őssejt-terápiában. A terápia célja tehát elsődlegesen a rák kezelése volt, nem a HIV-gyógyítás. A donor sejtjei nem tartalmazták azt a ritka génmutációt (az úgynevezett CCR5 nevű receptor fehérjét), amely korábban a vírus kiirtásának kulcsa volt. Mégis, a beavatkozás után a beteg többéves követés mellett sem mutat fertőzésre utaló jeleket.

mikroszkóp
Évek óta zajlanak kísérletek egy ritka mutációt tartalmazó őssejttel. Fotó: Getty Images

Korábban az ilyen gyógyulási eseteknél szinte minden alkalommal a donor sejtjeiben szereplő CCR5 mutációt tartották felelősnek: ez a mutáció kikapcsolja a CCR5 nevű receptor fehérjét, az új eset azonban rávilágít, hogy ez a mutáció nem feltétlenül szükséges a vírus teljes kiirtásához — vagy legalábbis tartós remisszióhoz.

Az új eset, amikor nem rezisztens donorral érték el a gyógyulást, új reményt ad a kutatóknak: ha sikerül pontosan megérteni, mik vezettek a vírus felszámolásához, új út nyílhat másik, sokkal szélesebb körben alkalmazható terápiák felé — például sejt-alapú immunterápiák, génszerkesztés vagy célzott vakcinák formájában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!