541 óvodást döntött le a vírus – a vizsgálat feltárta a fertőzés útját

Lezárult a tömeges ételmérgezés okait feltáró hatósági vizsgálat.

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. Kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe – közölte szerda este a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). 

Gyerekek esznek az asztalnál.
Több óvodában is gond volt az étkezéssel. Fotó: Getty Images

Nyers alapanyagok, szennyezett konyhák

Az esettel kapcsolatban végzett hatósági vizsgálat során az alapanyagoktól a technológiai folyamatokon át a konyhai környezetig és a személyi higiénés feltételekig mindent átfogóan ellenőriztek. Feltárták, hogy a konyhai dolgozók és a betegek mintáiban azonos Norovírus-törzs volt jelen. Ez alátámasztja, hogy az ellátási láncban élelmiszer közvetítésével terjedt el a kórokozó.

A járványban 19 tálalókonyha volt érintett, és összesen 594-en betegedtek meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó. 

A leggyakoribb tünetek a hasmenés, hányás, hasi görcs, láz, fejfájás és levertség voltak. A nyers alapanyag és a főtt étel mintáinak eredményei mutattak a mikrobiológiai vizsgálatok során kisebb eltéréseket (staphylococcus és Bacillus cereus baktériumok jelenlétét), a betegek vizsgálati eredményeivel összevetve ez azonban nem indokolja a tömeges megbetegedést. A feltárt konyhai és személyi higiéniai hiányosságok, a főzőkonyha laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolt szennyezettsége azonban hozzájárulhattak a vírus terjedéséhez. A hatóságok azonnal intézkedtek: egy főzőkonyha tevékenységét felfüggesztették, nagytakarítást és teljes körű fertőtlenítést rendeltek el. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!