"Azt hittük, van visszaút" – Kálloy Molnár Péter betegségéről április óta tudnak

A napokban elhunyt Kálloy Molnár Péter daganatos betegségéről tavasz óta tudnak.

Súlyos betegség következtében, 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter - jelentette be a gyászhírt hétfő délután a családja. A színész nagyszerű alakításai által vált híressé, a Blikk információi szerint szinte az utolsó pillanatig játszott.

A lap közleménye szerint hetek óta kórházban kezelték, de mindenki bízott abban, hogy Kálloy Molnár Péter felépül és színpadra áll. "Azt hittük, van visszaút. Áprilisban derült ki, hogy rákos beteg. Fellépett az elmúlt hónapokban is, de volt nagyobb kihagyása. Az elmúlt időszakban több szerepét le kellett mondani" – nyilatkozta Kálloy Molnár Péter anyósa, Dallos Szilvia színésznő.

Kálloy Molnár Péter egészségi állapotáról 2018-ban is cikkeztek. Akkor egy októberi napon a színházból kellett mentővel kórházba szállítani, mint kiderült, a szívével voltak gondok. Akkor életmódváltást hirdetett, sportolni kezdett és letette a cigarettát is.

Borítófotó: Vasvári Tamás/MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.