Nemes-Mozer Mária
újságíró
Bemutatkozás
A gyógyítás hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évszázad során, az egészségmegőrzés pedig egyre hangsúlyosabb szerephez jut. Gondoljunk csak bele: az orvosok százötven éve azt sem tudták, hogy kezet kell mosniuk egy szülés levezetése előtt, 1920-ig a cukorbetegség halálos kórnak számított, néhány évtizede pedig még a dohányzást is csupán menő hóbortként reklámozták. Mostanra azonban hétről-hétre újabb orvosi bravúrról értesülhetünk, és tűkön ülve várjuk a pillanatot, amikor megelőzhető lesz valamennyi daganatos megbetegedés. Az egészségügyhöz azonban számomra hozzátartozik a mentális egészség témaköre is, amivel szintén szívesen foglalkozom. Hiszem ugyanis, hogy nincs testi egészség lelki egyensúly nélkül.
Mindezek mellett kiemelten fontosnak tartom az esélyegyenlőséget, a szolidaritást, az elfogadást és a kirekesztettek védelmét. Hiszem ugyanis, hogy ezek a közösségi lét legfontosabb, kötelező elemei, a demokrácia pillérei. Mindenkinek tudnia kellene, hogyan lehet másokkal közösen kiállni egy fontos társadalmi ügyért, jogainkért. Ha pedig a kirekesztettek a perifériára szorulva nem tudják megtenni ezt, azokért szólaljon fel más, adott esetben tegyük meg mi magunk!
Nemes-Mozer Mária cikkei
Nem a szomjúság az első jel – a kiszáradás 11 meglepő tünete és következménye
Szervezetünk működéséhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékfogyasztás, az ugyanis befolyásolja a keringést, az idegrendszert, a hormonális egyensúlyt, az izomműködést, a bőr állapotát, sőt, a koncentrációs képességet is. Ha valaki nem iszik eleget, annak hosszú távon akár komoly következménye is lehet.
„Majdnem kiborítottak a kerekesszékből a járdára” – Segítenél? Előbb tedd fel ezt a két kérdést
Minden hatodik ember ilyen vagy olyan fogyatékossággal él, boldogulásuk pedig nagyban függ a társadalom többi tagjának hozzáállásától. A Fogyatékos emberek Világnapjának idei célkitűzése biztosítani, hogy az érintettek is a közösség teljes értékű, aktív tagjaiként élhessenek.
Stresszevés: így befolyásolja a stressz az étvágyunkat és a testsúlyunkat
A stressz nemcsak a hangulatunkra, hanem az étkezési szokásainkra és a testsúlyunkra is jelentős hatással lehet. Sokan észre sem veszik, hogy a feszültség hatására változik az étvágyuk, és akár akaratlanul is többet vagy kevesebbet esznek.