Téli légúti megbetegedések: így védd meg a tüdőt a komoly károsodástól

Télen a tüdő különösen sérülékeny, a hideg és száraz levegő ugyanis kiszárítja a légúti nyálkahártyát, amely az első védvonalunk lenne a vírusokkal szemben. A szakértők szerint azonban néhány egyszerű lépéssel hatékonyan csökkenthetjük a komoly megbetegedés kockázatát.

Képzeljük el, hogy Magyarország második legnagyobb városának minden lakója – férfi, nő, gyerek és idős ember – egyszerre fordul orvoshoz légúti fertőzés tüneteivel. A disztópikus gondolatkísérlet viszont nem is annyira rugaszkodik el a valóságtól. 2024 decemberében ugyanis egyetlen hét alatt 234700 magyar kereste fel orvosát akut légúti fertőzéssel, ami még több is, mint Debrecen teljes népessége. Ez az időszak pedig még korántsem jelentette a járvány tetőpontját, az ugyanis csak 2025 január végén érkezett el, amikor 322600 beteg fordult orvoshoz egy hét alatt. Az egészségügyi szakemberek szerint a tendencia idén is hasonlóan alakulhat – írta közleményében a Budai Egészségközpont.

doktornő egy tüdőröntgen eredményét magyarázza páciensének
A szakértők szerint néhány egyszerű lépéssel hatékonyan csökkenthetjük a komoly megbetegedés kockázatát. Fotó: Getty Images

Több vírus is támad minket egyszerre

Az influenza esetén szinte mindig számítani kell egy második, akár harmadik hullámra is. Ez azért következhet be, mert miközben az egyik vírustörzs (például az influenza A) visszahúzódik, egy másik típus (az influenza B) átveszi a vezető szerepet. „A helyzetet tovább árnyalja, hogy a COVID-19 és mellette számos más légúti kórokozó – köztük például az RSV vagy a rhinovírusok – továbbra is jelen van, párhuzamosan támadva a szervezetünket. Télen pedig a tüdőnk különösen sérülékeny, mivel a hideg, száraz levegő kiszárítja a légutak nyálkahártyáját, amely az első védvonalunk a vírusokkal szemben” – figyelmeztetett dr. Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont infektológusa., aki azt is elárulta, hogyan védhetjük meg a tüdőnket a legjobban.

Első védvonal: a légzőszervek megerősítése

A napsütéses órák száma télen drámaian csökken, miközben a szervezetünknek épp ekkor van a legnagyobb szüksége a D-vitaminra. Ez a fontos vitamin nemcsak csontjaink egészségéhez, hanem immunrendszerünk optimális működéséhez is elengedhetetlen. Kutatások azt mutatják, hogy a megfelelő D-vitamin-szint javíthatja a tüdőfunkciót és csökkentheti a légúti fertőzések esélyét. A szakértők ezért felnőtteknek napi 2000-4000 NE (nemzetközi egység) D-vitamin-pótlást javasolnak a téli hónapokban.

Második védvonal: az immunrendszer általános támogatása

Zsúfolt közösségi terekben – például a tömegközlekedési járműveken, a bevásárlóközpontokban és a rendezvényeken – a maszk viselése továbbra hasznos. Emellett a rendszeres szellőztetés – otthon és a munkahelyen egyaránt – fontos, hiszen segít csökkenteni a levegő víruskoncentrációját. Nem szabad megfeledkezni továbbá az alapos kézmosásról, a kiegyensúlyozott táplálkozásról, a rendszeres mozgásról, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásról sem. Ezek együttes ereje jelentheti a legerősebb pajzsot a kórokozókkal szemben.

Harmadik védvonal: gyors cselekvés és védőoltások

„Soha nem késő mérlegelni a védőoltásokat. Az influenzaszezon jellemzően március végéig, április elejéig tart, a COVID általában enyhébb tüneteket okozó új variánsai pedig egy éven belül többször is visszatérhetnek, így még év végén vagy jövő év elején is van értelme beoltatni magunkat, ha eddig elhalasztottuk. A 2025/26 évi szezonális influenza elleni oltóanyag 3 komponensű, gyermekek számára orrcsepp formájában is elérhető” – hangsúlyozza a Budai Egészségközpont szakértője. 

Kik a legveszélyeztetettebbek?

A cukorbetegek, a szív- és érrendszeri problémákkal élők, az asztmások, a tüdőbetegek és az immunhiányos állapotban lévők esetében még egy látszólag egyszerű influenza is akár életveszélyes szövődményekkel járhat. „A krónikus betegségben szenvedőknek kiemelten oda kell figyelniük a megelőzésre. Nekik, és a közvetlen környezetükben élőknek különösen ajánlott az oltás. A magas kockázattal élőknek a bakteriális szövődmény csökkentésére tüdőgyulladás elleni immunizálás is javasolt. A két oltás egyidőben is beadható” – emelte ki dr. Jelenik Zsuzsanna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!