Így kaphat az államtól 150 ezer forintot az egészségére vagy a nyugdíjára (x)

Az egészség életünk legfontosabb része, ezért évente ajánlott részt venni különböző szűrővizsgálatokon. Szintén rendszeresen kell foglalkoznunk a pénzügyeinkkel, az öngondoskodás különböző formáival, amelyekhez ráadásul jelentős összegű adóvisszatérítés is járhat. Az egészség- és nyugdíjpénztári tagság után igénybe vehető akár 150 ezer forintos szja-visszatérítéssel kapcsolatos ügyintézés még a két ünnep között is megoldható.

Az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetések 20 százaléka visszaigényelhető a személyi jövedelemadónkból, amely akár jelentős anyagi támogatást is jelenthet. Ahhoz, hogy a maximális, 150 ezer forintos szja-visszatérítést elérhessük, az idei befizetéseink – beleértve a munkáltatói hozzájárulást – legalább 750 ezer forintot kell kitegyenek. Természetesen ennél kevesebb éves megtakarítás esetén is jár a befizetések után számított 20 százalékos adóvisszatérítés, amiről szintén nem érdemes lemondani. Akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak.

Használjuk ki a lehetőséget!

A pénztártagoknak most célszerű ellenőrizni és szükség esetén feltölteni az egyenlegüket, ha nem szeretnének elesni a 150 ezer forintos állami támogatástól. Azok, akik még nem tagok, szintén jól járhatnak, ha mielőbb belépnek valamelyik pénztárba – ez online is könnyen, gyorsan és kényelmesen megtehető. A befizetéseket többféleképpen teljesíthetik, de ügyeljenek arra, hogy az összegeknek az idei év utolsó banki munkanapjáig, azaz december 31-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak. „Ha arra gondolunk, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű biztos hozamot nemigen tud más befektetés felmutatni, a pénztári egyenleg feltöltése egy önmagunknak adott karácsonyi ajándékként is felfogható. Sőt, mivel a pénztárakban kezelt megtakarítás pénztártípustól függően számos módon felhasználható, szeretteinkről is gondoskodhatunk ilyen módon” – hívta fel a figyelmet Mohr Lajos, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke. Nem tanácsos persze a legutolsó pillanatig halogatni a befizetést, hiszen Szilveszter napján csak délig tart a munkaidő a legtöbb helyen.

Fotó: Getty Images

Miért érdemes pénztártagnak lenni?

Az egészségpénztári tagság egy olyan öngondoskodási forma, amely lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak saját, hanem családunk biztonságát is támogassuk. A számlán található összegből gyógyszerek, gyógyászati készítmények, szűrővizsgálatok, vagy akár magánorvosi szolgáltatások is finanszírozhatók. Ezen felül lehetőség van egészségmegőrzést segítő termékek - például babaápolási cikkek, kontaktlencse és szemüveg - beszerzésére. A szüléssel, gyermekneveléssel vagy beiskolázással összefüggő kiadások, illetve a GYED vagy GYES kiegészítése is támogatható. A tagság segítség lehet jelzáloghitel törlesztésekor vagy munkanélküliség esetén is. 

Az idei év újdonsága, hogy a jogszabálymódosításoknak köszönhetően a befizetések 180 nap várakozási idő nélkül, azonnal felhasználhatók ezekre az önsegélyező szolgáltatásokra, vagyis nem az egészséggel kapcsolatos kiadásokra, továbbá az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadások terén is könnyítések léptek életbe. Utóbbi azt jelenti, hogy egész évben elszámolhatóak ezek a költségek, és akár a tanulást segító tablet, laptop is vásárolható az egészségpénztári megtakarításból.

Azoknak, akik inkább hosszú távon gondolkodnak, a nyugdíjpénztári számla lehet a jó választás. A tagság kezdetétől számítva 10 év után van lehetőségünk a számláról kifizetést igényelni, valamint a megtakarítás örökölhető. A nyugdíjpénztárak jó ideje infláció feletti hozamot termelnek, ráadásul más befektetési formákhoz képest igen alacsony költségszinttel működnek. Az erősödő öngondoskodási szándék a nyugdíjkasszák növekvő taglétszámán is lemérhető, hiszen immár több mint egymillióan használják ezt az eszközt az időskori jövedelmük majdani kiegészítésére.

Az öngondoskodási lehetőségek kombinálhatóak, a különböző pénztárakba történt befizetések pedig összeadódnak a visszatérítés kiszámításakor. Ezért sok esetben az lehet a legjobb döntés, ha pénztártagság egyetlen előnyéről sem mondunk le, és egészség- és a nyugdíjpénztári megtakarításokkal egyszerre segítjük a következő évek anyagi biztonságát.

Utólag is korrigálhatunk

Akkor sem vész el a pénzünk, ha előző években esetleg elmulasztottuk az szja-visszaigénylését - a hiba korrigálására öt évig van lehetőség. Emiatt is érdemes ellenőrizni az egészség- és nyugdíjpénztárnál vezetett számlákat, amelyből kiderül, megkaptuk-e az előző évi befizetések után az adójóváírást. Az elkövetkezendő évek anyagi biztonságát megalapozva érdemes élni a pénztártagság által nyújtotta előnyökkel, köztük az adóvisszatérítés lehetőségével, hiszen ezzel az évek során akár több millió forinttal tudjuk növelni megtakarításunkat.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) összeállított két kisokost, amely segít eligazodni a legfontosabb tudnivalók között:

·        az adóvisszatérítéshez szükséges tennivalók itt érhetők el az ÖPOSZ honlapján: https://www.penztarszovetseg.hu/penztari-adovisszateritesi-kisokos/

·        azok pedig, akik az elmúlt években elmulasztották, hogy az szja-bevallásukban rendelkezzenek a visszatérítésről, itt találhatnak hasznos információkat: https://www.penztarszovetseg.hu/kisokos-adovisszaterites/

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.