Életviteli tanácsok trombózishajlam esetén

Esetenként ki lehet deríteni, hogy valaki hajlamos-e a trombózisra, és ezt érdemes is megtenni, különösen, ha volt már beteg a családban. Ennek a tudásnak a birtokában ugyanis egyszerűen alakíthatunk az életmódunkon!

A trombózis kialakulásához alapvetően kétféle tényező vezethet: genetikai hajlam, vagy nem megfelelő életmód. Vannak esetek, amikor a két tényező párhuzamosan van jelen. Ugyanakkor az is igaz, hogy meglévő hajlam esetén az egészséges, megfelelő életmód jelentősen csökkentheti a trombózis kialakulásának veszélyét, így akár az életünket is megmentheti.

A trombózis kialakulására való hajlamot trombofíliának nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a vér gyakrabban és könnyebben alvad meg, ezáltal könnyebben alakulnak ki vérrögök. A trombózishajlamot okozó egyes megbetegedések öröklődnek és legtöbbjük a véralvadás szabályozásában szerepet játszó valamelyik fehérje, illetve aminosav mennyiségi vagy működési változásának eredménye. Más, születés után kialakuló betegségeknek is lehet társtünete a trombofília, és természetesen előfordulhat szerzett trombofília is, melynél elsősorban az életmód a felelős azért, hogy a vérrögök kialakulnak. A legveszélyesebb természetesen az ún. kevert trombofília, ilyenkor ugyanis a genetika és az életmód egyaránt hajlamossá teszi az egyént a trombózis kialakulására.

Változtasson az életmódján!

Ahhoz, hogy sikeresen küzdhessünk a trombózis kialakulása ellen, érdemes tudnunk, hogy mi minden vezethet a vérrögök megjelenéséhez: hosszadalmas ülés vagy állás, a vér áramlásának lelassulása, a vér besűrüsödése stb. Ha ezeket a faktorokat kiiktatjuk, folyamatosan csökkenthetjük a trombózis kialakulásának esélyét. Legyünk tisztában azzal, hogy hogyan hatnak a gyógyszerek, étrend-kiegészítők a véralvadásra! Egyes szerek gyorsítják, mások pedig lassítják azt.

Köztudott, hogy a szájon át szedhető, kombinált fogamzásgátlók vagy hormonpótló gyógyszerek hajlamosíthatnak a vérrögképződésre, míg például az acetilszalicilsav enyhe vérhígítóként is hat a szervezetünkre. Ha új gyógyszert, étrend-kiegészítőt kezdünk el szedni, mindenképpen ellenőrizzük, hogy nincs-e véralvadást befolyásoló hatása. Trombózishajlamunkról minden esetben tájékoztassuk a kezelőorvosunkat is!

Természetesen tartsuk be az egészséges életmódra vonatkozó általános jó tanácsokat is: ne dohányozzunk, csökkentsük az alkoholfogyasztást, együnk kiegyensúlyozott, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrendet. Kerüljük a túl zsíros, túl fűszeres fogásokat, és ha túlsúlyunk van, akkor mindenképpen tegyünk ellene! A plusz súly ugyanis nagy terhet ró az alsó végtagokra, ezeken keresztül a vénákra, így hozzájárulhat azok elgyengüléséhez.

Mozogjunk rendszeresen!

Az edzés ugyanis nemcsak felpezsdíti a vérkeringést, de erősíti is az ereket, ráadásul a vérnyomást is segít karban tartani. Azok a gyakorlatok különösen ajánlottak, melyek a lábakat edzik: ilyen a séta, a kocogás, a kerékpározás, a tánc vagy az úszás.

Kerüljük a hosszú ideig egy helyben ácsorgást vagy üldögélést - ez a munkára és a szabadidőre egyaránt vonatkozik. Utazásnál álljunk meg gyakran, sétálgassunk a repülőgépen az ülések közötti folyosón vagy rendszeresen tornáztassuk meg a lábainkat! A munkahelyünkön se üljünk egész nap az asztalunknál: óránként, kétóránként keljünk fel és sétálgassunk. Ez nemcsak az ereinknek tesz jót, de a stresszt is csökkenti - ez pedig szintén hozzájárulhat a trombózis elkerüléséhez!

Nézze meg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a Score-táblázat segítségével !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!