Sose gondolnád, de ez is a stroke tünete lehet

A stroke másképp jelentkezik nőknél és férfiaknál, ráadásul van néhány olyan tünete, amiről biztosan szinte senki nem gondolná, hogy az egyik legsúlyosabb agyi károsodásra utalhat. Fontos azonban ezekkel is tisztában lenni, hogy időben megfelelő ellátást kaphassanak az érintettek, ilyenkor ugyanis minden perc számít.

Az emberi agyban 86 milliárd neuron található. Az Amerikai Szív Szövetség kutatása szerint minden egyes perc alatt 1,9 millió ilyen idegsejtet veszít el, akinél agyvérzés jelentkezik – írja a CNN. A stroke 2050-ig évente közel 10 millió halálesetet okozhat, ezért is lenne fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tünetekkel. Ha ugyanis ezeket időben felismered, az akár életmentő lehet.

stroke, agyvérzés, fejfájás
A stroke-nak számos furcsa tünete lehet. Fotó: Getty Images

A nőknél máshogy jelentkezhet

Egyre több kutatás bizonyítja, hogy az agyvérzés a nőknél gyakran teljesen máshogy zajlik le, nem feltétlenül tipikus tünetekkel jelentkezik. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint a stroke az ötödik vezető halálozási ok a nők körében, ehhez a magas halálozási arányhoz pedig hozzájárulnak a szokatlan és figyelmen kívül hagyott tünetek is. Ha azonban időben felismerjük az árulkodó jeleket, akár teljes felépülést is el lehet érni, ellenkező esetben az agyvérzés sokszor akár végzetes is lehet. Annál nagyobb tehát az esély a stroke utáni teljes felépülésre, minél előbb kér segítséget az érintett.

Gyakori tünet egyebek mellett az egyensúlyvesztés, a látás megváltozása, az arc lelankadása, a végtagok féloldali elgyengülése, illetve a beszédzavar. Ezeken kívül azonban kevésbé egyértelmű tünetek is jelezhetnek agyvérzést, főként nőknél.

Nem tipikus tünetek:

  • erős fejfájás;
  • általános gyengeség;
  • általános fáradtság;
  • légszomj és mellkasi fájdalom;
  • hányinger és hányás;
  • agyi köd;
  • csuklás.

Ezek a tünetek hirtelen jelentkeznek, összetéveszthetők más egészségügyi problémákkal, ám idővel nem javulnak. Ez nem jelenti azt, hogy minden nőnek féltenie kell az életét minden alkalommal, amikor csuklik vagy álmosságot érez. Akkor viszont valóban érdemes aggódni, ha például annyira fáradt és gyenge vagy, hogy nem tudsz felkelni az ágyból. Szintén aggodalomra adhat okot, ha a csuklás hányással együtt jelentkezik. Az, hogy a nők miért élik meg sokszor máshogy az agyvérzést, valószínűleg a hormonokkal magyarázható.

A gyógyulási kilátások több tényezőn múlnak, mint például a stroke konkrét agyi elhelyezkedése és kiterjedése, kialakulásának mechanizmusa és időbeli dinamikája, kóroki tényezők, társbetegségek, a beteg életkora, a megfelelő kórházi osztályra való felvételig eltelt idő, valamint a diagnosztikus és intervenciós eszközökhöz való hozzájutás esélye. Az esetek jelentős részében a stroke kedvező lefolyású, mivel 24 órán belül spontán tünetmentessé válik. Gyakori viszont az is, hogy a stroke lezajlása után súlyos vagy kevéssé súlyos fogyatékosság marad vissza, így a végtagok gyengesége, merevsége, járászavar, vagy beszédzavar. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.