Magas vérnyomással küzdenek a családtagjaid? Te így előzheted meg a bajt

Sokan azt gondolják, hogy ha a felmenőik között szinte mindenki magas vérnyomással küzdött, akkor ők sem kerülhetik el a betegséget. Pedig a hajlamból nem feltétlenül lesz betegség.

Mivel a magasvérnyomás-betegség sok esetben teljesen tünetmentes, elhanyagolt esetben előfordulhat, hogy már csak stroke, szívinfarktus vagy éppen veseelégtelenség hívja fel a figyelmet a jelenlétére – hangsúlyozta dr. Jenei Zsigmond Máté, az Életmód Orvosi Központ kardiológusa. Mint mondta, Magyarországon rendkívül sok embert érint a probléma, ugyanis a felnőttek 16-20 százaléka, illetve a 60 éven felüliek több mint fele magasvérnyomás-betegségben szenved.

Tény, hogy a betegségre való hajlam 40 százalékban genetikailag meghatározott, de egyre többen ismerik fel, hogy életmódjukkal kordában tarthatják, sőt akár vissza is fordíthatják a folyamatot. Mutatjuk, a szakértő szerint mi a vérnyomáscsökkentő életmód alapja.

orvos megméri egy idősebb ő vérnyomását
A magasvérnyomás-betegség sok esetben teljesen tünetmentes. Fotó: Getty Images

Rendszeres mozgás

Az elmúlt évtizedekben a szívbetegek rehabilitációjában, valamint a metabolikus szindróma elemeinek kezelésében elsősorban a tartós, egyenletes, közepes intenzitású fizikai terhelésen alapuló programokat, az úgynevezett kardióedzést használták. Szinte szállóigévé vált a heti legalább 150 perces, közepes intenzitású kardiomozgás, legalább heti 3 alkalomra elosztva. Idővel azonban az izomfejlesztés is fontossá vált, amelynek révén a sokszor gyenge izomzat képessé válik a feladatok teljesítésére, ráadásul ezáltal még inkább növelhető a cukor- és zsíranyagcsere aktivitása.

Az utóbbi években az egyenletes terhelésnél hatásosabb és rövidebb idő alatt kivitelezhető magas intenzitású intervallum tréning (HIIT) is szerepet kapott a rehabilitációban, és a magas vérnyomás csökkentésében. A magas intenzitással – például a gyors futással, a kerékpározással vagy az ugrálással – azonban óvatosan kell bánni, és csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha már megvan egy alap fittségi szint, valamint a kardiológiai kivizsgálás utáni eredmények is lehetővé teszik azt. A hatékony és biztonságos mozgásprogram felépítésében be kell tartani a kardiológus iránymutatását, és érdemes mozgásterapeuta edzéstervére támaszkodni. Megfelelően beállított vérnyomás esetén szakember segítségével elkezdhető a mozgás.

Szívbarát étrend

A szív és az érrendszer szempontjából optimális táplálkozás elsősorban növényi alapú, tehát zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, omega-3-tartalmú élelmiszerek – például tengeri halak és lenmag –, valamint többszörösen telítetlen zsírsavak és olajos magvak fogyasztására épül. Nagyon fontos emellett a sóbevitel korlátozása is, ajánlott tehát a napi sómennyiséget 2,3 gramm alá csökkenteni.

Ezzel párhuzamosan vissza kell szorítani a feldolgozott élelmiszerek, a zsíros, vörös húsok, a cukros üdítők és az alkohol fogyasztását is. Beválhat az ezen elveket figyelembe vevő DASH-diéta vagy a mediterrán diéta, azonban a dietetikus által személyre szabott étrend a leghatékonyabb.

A legfontosabb ásványi anyagok a jó vérnyomáshoz
Az egészséges vérnyomás elérésében kulcsszerepe van az életmódnak. Ennek szerves része a változatos étrend, és azoknak az ásványi anyagoknak a rendszeres fogyasztása, amelyek közvetlenül hatással vannak a vérnyomásra.

Túlsúlytól való megszabadulás

Határozottan kimutatható az összefüggés a túlsúly és a magas vérnyomás között. Bizonyított tény például, hogy már egy 5 kilós fogyás is csökkenti a magas értékeket. A tartós fogyás azonban testmozgás nélkül elképzelhetetlen. A rendszeres, szívet és keringést támogató kardiomozgás olyan működéseket erősít és indít be, amelyek végeredményben – egyebek mellett – a vérnyomás csökkenését eredményezhetik. Ráadásul mindezt olyan élettani folyamatok optimalizálásával, amelyeket a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is rendezni hivatottak.

Dohányzás elhagyása

A dohányzás részben a vérlemezkék aktiválásán keresztül fejti ki a káros hatását, ezzel ugyanis növeli a vérrögképződés kockázatát, részben pedig az érfal kulcsfontosságú belső felszínén is károsodásokat okoz. Minden további romboló hatással együtt kimondható, hogy a dohányzás az egyik legfontosabb rizikófaktor a magas vérnyomás, a szívinfarktus, a szélütés és az érszűkület kialakulásában. Bebizonyosodott az is, hogy a passzív dohányzás is növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések arányát.

Az életmódorvoslásnak csak pozitív „mellékhatásai” vannak

A gyógyszerek természetesen nagyon fontos szerepet töltenek be a kockázatot jelentő magas vérnyomás kezelésében, és csak igen ritkán okoznak súlyosabb mellékhatást. Bizonyos esetekben, ha az első lépésként alkalmazott életmódbeli változások nem elégségesek, vagy familiáris hiperkoleszterinémiáról van szó, mindenképpen szükséges a gyógyszeres kezelés is. Azonban még ezekben az esetekben is elmondható, hogy a leghatékonyabb módszer a gyógyszerrel és az életmóddal történő vérnyomáscsökkentés kombinálása – természetesen kardiológus és életmódorvos felügyelete mellett.

A felsorolt módszerek együttes hatásával már a gyógyszeres terápia hatékonyságát megközelítő vérnyomáscsökkenést tudunk elérni. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a magasvérnyomás-betegség ritkán van jelen önmagában, és a helyes életmódbeli tényezők kialakításával a párhuzamosan fennálló más betegségek is kezelhetők” – jegyezte meg dr. Jenei Zsigmond Máté.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +19 °C

A száraz, naposabb északnyugati, nyugati és északkeleti tájakat leszámítva általában gomolyfelhős lesz az ég. A délnyugati, déli országrészben nem kizárt zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten, keleten néhol erős. Késő estére 20 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet. A hidegfront lassan levonul, de a nyomában megmaradhat még a vérnyomás-ingadozás, fejfájás, gyengeség és erősödhetnek az ízületi panaszok.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra