Kiugró vérnyomás? Ez segíthet gyorsan csökkenteni

Időről időre bárkivel előfordulhat, hogy megugrik a vérnyomása, amihez akár kellemetlen panaszok is társulhatnak. Mutatjuk, milyen módszerek segíthetnek ilyen esetekben gyógyszer nélkül csökkenteni a vérnyomásértékeket.

Vérnyomásnak nevezzük az erekben keringő vér által a belső érfalra kifejtett nyomást. Ez a szív összehúzódásakor nagyobb, elernyedésekor kisebb – e két érték a szisztolés és a diasztolés vérnyomás. Közismert, hogy a tartósan magas vérnyomás, avagy a hipertónia hosszú távon jelentősen fokozza olyan egészségügyi problémák kialakulásának kockázatát, mint az érelmeszesedés, szívroham és stroke, szívelégtelenség, értágulatok, vese- és látásproblémák, anyagcserezavarok. Ezzel együtt normál értékek mellett is előfordulhat, hogy a vérnyomás olykor viszonylag magasra felugrik, ami tünetként fülcsengést, erős szívdobogást, fejfájást, szédülést idézhet elő.

vérnyomásmérés, női kéz
Többféle tényező is okozhat hirtelen vérnyomás-emelkedést. Fotó: Getty Images

A kiugró, ingadozó vérnyomás hátterében többféle – jellemzően ártalmatlan – tényező meghúzódhat. Sokszor érzelmeink állnak mögötte: hormonális alapon a stressz és a szorongás is jelentősen megdobhatja a mért értékeket, beleértve az úgynevezett fehér köpeny szindrómát, amikor annak ellenére mér például háziorvosunk magas vérnyomásértékeket a rendelőben, hogy otthon nem szokott hasonló gondunk jelentkezni – olvasható a HealthCentral cikkében. Ugyancsak becsapós lehet e téren, ha ideje lenne kimennünk a mosdóba. A húgyhólyag telítettsége önmagában is akár 15 ponttal megdobhatja a vérnyomás szisztolés és diasztolés értékét, és amint könnyítünk magunkon, ez a hatás azonnal megszűnik.

Átmeneti vérnyomás-emelkedést okoz a fizikai megerőltetés is, legyen szó akár munkavégzésről, akár sportolásról. Ha közvetlenül edzés után mérjük, értékeink jelentősen meghaladhatják a nyugalmi állapotban mért vérnyomást, de normál esetben két órán belül visszacsökkennek. Érdemes külön szót ejteni a koffeinről és az alkoholról, amelyek fogyasztás után órákra megemelhetik a vérnyomást, és ha egyéb hasonló behatásokkal is társulnak, abból bizony kiugró értékek származhatnak. Szintén vérnyomás-növekedést okozhatnak azok az élelmiszerek, amelyek magas tiramintartalommal rendelkeznek. E körbe tartoznak például az érlelt sajtok, aszalt gyümölcsök, szárított húsok egyaránt.

Nem ritka, hogy a vérnyomást az időjárás befolyásolja az arra érzékenyek körében. Mint azt a Mayo Klinika írja, télen általában eleve magasabb valamelyest a vérnyomásunk, de a hirtelen változások, így akár a frontok hatására extrémebb reakciók is felléphetnek. Mindezeken túl dohányzás és egyes gyógyszerek mellékhatása is közrejátszhat a hirtelen kiugró vérnyomásértékekben.

Mi segíthet gyorsan csökkenteni a vérnyomást?

Érdemes hangsúlyozni, hogy bár ijesztő lehet, egy-egy enyhébb kiugrás még nem feltétlenül jelent komoly problémát. Különösen akkor, ha egyébként van rá észszerű magyarázat, például egy stresszes élethelyzet vagy az, hogy előzőleg túl sok kávét ittunk. Mindazonáltal érthető, ha szeretnénk mihamarabb ismét a normál tartományban látni a vérnyomásunkat. Ehhez néhány egyszerű praktikát is segítségül hívhatunk, amelyeket a Utahi Egyetem orvosi kara gyűjtött csokorba.

  • Próbálj ki egy légzőgyakorlatot: ez segít ellazulni, csökkentve a pulzusod és vérnyomásod egyaránt. Többféle gyakorlat is ismert, de – mint az a Harvard Egyetem leírásából kiderül – összességében a lassú be- és kilégzés a lényeges. Ha a tüdő teljesen megtelik levegővel, az stimulálja a központi idegrendszer és a bélrendszer között futó bolygóideget, pihenésre és emésztésre sarkallva a szervezetet. Ezenkívül a mély lélegzetvételek révén több oxigén jut a test és az agy szöveteibe, ami által örömérzetet biztosító endorfinok szabadulnak fel, miközben az adrenalin, az egyik legjelentősebb stresszhormon szintje csökken.
  • Vegyél egy meleg fürdőt: a stressz okozta vérnyomás-emelkedés ellen ez is jó eszközt jelent. Mindegy, hogy fürdőkád vagy zuhany, a víz melegétől az erek kitágulnak, ami szintén vérnyomáscsökkentő hatással bír. Egyszersmind egy meleg fürdő lehetőséget teremt arra is, hogy kicsit eltávolodjunk a stresszt kiváltó tényezőktől, és egyfajta meditatív állapotban gondolhassuk újra a helyzetet.

A túl magas vérnyomás

Előfordulhat, hogy a vérnyomás nagyon magasra, 180/120 Hgmm fölé szökik fel. Ezt hipertenzív krízisnek nevezzük, amely sürgősségi állapot. Legjellemzőbb kiváltó oka, hogy a gyógyszeresen kezelt magasvérnyomás-betegek elfelejtik bevenni a gyógyszerüket, de egyéb egészségügyi problémák is állhatnak a háttérben. Ha ennyire magas értéket mérünk, majd kisvártatva a megismételt mérés sem mutat csökkenést, akkor fontos azonnal segítséget kérni. Szintén hívni kell a mentőket, ha a kritikus vérnyomás-emelkedéshez olyan tünetek társulnak, mint a mellkasi fájdalom, légszomj, hátfájás, gyengeség, zavartság, szédülés, hányás, beszéd- és látászavarok. A hipertenzív krízis kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet, a többi között stroke-hoz, szívrohamhoz, vese-, tüdő- és szemkárosodáshoz, eszméletvesztéshez – figyelmeztet az Amerikai Szív Társaság (AHA).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!