Egészségünk megőrzése szempontjából nemcsak a vitaminoknak, de az ásványi anyagoknak is kiemelt szerepük van. Hogy csak néhányat említsünk, nagyon fontos számunkra például a kalcium (amelyre az erős csontokhoz és fogakhoz van szükség), a vas (hozzájárul az oxigén- és szén-dioxid-szállításhoz, a hemoglobinszintézishez és az enzimek működéséhez), a magnézium (elengedhetetlen az izmok és az idegek működéséhez, az agyműködéshez, és a fehérjeszintézisben is komoly részt vállal), a kálium (egy olyan ásványi anyag, amely elektrolitként működik, és szükséges az izom-összehúzódáshoz, illetve a megfelelő szívműködéshez) vagy a cink (támogatja az immunrendszer egészséges működését, a sebgyógyulást, hozzájárul a DNS-szintézishez) is.
Okok, tünetek
Az ásványianyag-hiány egyik fő oka, hogy olyan étrendet folytatunk, amely nem elégíti ki szervezetünk ásványianyag-igényét. Ez valós veszély, ha például gyorséttermi fogásokon élünk, nem eszünk elég zöldséget, gyümölcsöt, válogatósak, rossz étvágyúak vagyunk, étkezési zavarral küzdünk, esetleg valamilyen megszorító étrendet követünk ( vegánok , vegetariánusok vagyunk, ételérzékenységben, -allergiában szenvedünk), ami miatt kizárunk egyes élelmiszereket, összevetőket.
Problémás lehet az is, ha az ételek megemésztése vagy a tápanyagok felszívódása nehézségekbe ütközik. Ezt okozhatják egyebek mellett a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy vagy a vese betegségei, emésztőrendszeri műtét, alkoholizmus, illetve különféle gyógyszerek, például savlekötők, antibiotikumok, hashajtók és vízhajtók szedése. Bizonyos ásványi anyagok iránti fokozott szükséglet szintén hiányhoz vezethet, nőknél például a terhesség, az erős menstruáció és a menopauza utáni időszakban lehet ez jellemző.
Az ásványianyag-hiány tünetei attól függenek, hogy melyik ásványi anyag szintje nem megfelelő a szervezetben. A lehetséges panaszok közé tartozik a székrekedés, puffadás vagy hasi fájdalom, az immunrendszer gyengesége, a hasmenés, a szabálytalan szívverés, az étvágytalanság, az izomgörcsök, a hányinger és hányás, a végtagok zsibbadása, bizsergése, a koncentrációs problémák, a gyengeség és fáradtság, illetve gyerekeknél a normálisnál lassabb szociális vagy mentális fejlődés. Jellemzően egyszerre többféle tünetet is tapasztalhatunk, amelyeknek azonban változó lehet a súlyossága.
A diagnosztizálás és kezelés részletei
Annak érdekében, hogy kiderüljön, valóban valamilyen ásványi anyag hiánya okozza-e a problémát, az orvos először jellemzően felveszi a kórtörténetünket, kikérdez a tüneteinkről és a családban előforduló betegségekről. Ezután következik a fizikai vizsgálat, majd az étrendünk, étkezési szokásaink alapos átbeszélése. Szükség lehet emellett vérvizsgálatra is a szervezet elektrolit-egyensúlyának felméréséhez, illetve egyéb vizsgálatokra más egészségügyi problémák diagnosztizálásához.
A terápia meghatározásánál figyelembe veszik a hiány típusát és súlyosságát, valamint az esetlegesen fennálló betegségeket is. Általánosságban elmondható, hogy az étkezési szokások megváltoztatása nagyon fontos a raktárak feltöltése szempontjából: nézzünk utána, mely élelmiszerek tartalmazzák azokat az ásványi anyagokat, amelyekből hiányt szenvedünk, és igyekezzünk gyakran fogyasztani ezekből. Ha úgy érezzük, dietetikus segítségét is kérhetjük (súlyos ásványianyag-hiány esetén egyébként szinte kötelező szakemberre bízni étrendünk összeállítását).
Hiába a jól összeállított étrend, sok esetben kevés a hiány orvoslásához, így étrend-kiegészítők szedésére is szükség lehet. Ezeket alkalmazhatjuk önmagukban vagy más olyan készítményekkel együtt, amelyek segítik az adott ásványi anyag felszívódását, hasznosulását. Mindenképpen kérjük ki azonban orvosunk tanácsát arról, milyen készítményt válasszunk, és tartsuk be az alkalmazással kapcsolatos szabályokat.
Ha az ásványianyag-hiány nagyon súlyos, kórházi kezelés lehet indokolt, amely során intravénásan juttatják be szervezetünkbe a hiányzó ásványi anyagokat. Ennek lehetnek mellékhatásai, lázat vagy hidegrázást, a kezek vagy lábak duzzanatát, esetleg a szívverés ütemének megváltozását tapasztalhatjuk. A kezelés után mindig vérvizsgálat következik, hogy az orvos megállapíthassa, sikeres volt-e a pótlás.
