Így hat a testünkre, ha egy hónapig vegánok leszünk

A növényi alapú étkezés a szervezetünkre és az életmódunkra egyaránt hatással van - még akkor is, ha csak átmenetileg követjük a vegán diétát.

Vega vagy vegán? Közös pont, hogy húst sem vegák, sem vegánok nem fogyasztanak, ezen kívül azonban a két életforma sok dologban különbözik egymástól. Részletek itt .

Immár hetedik éve, hogy a január a vegánságot népszerűsítő hónap lett - ilyenkor zajlik a "veganuár" kihívás, melynek résztvevői vállalják, hogy 31 napig lemondanak minden állati eredetű élelmiszerről. Ebbe a húsok és különféle húskészítmények mellett beletartoznak a tejtermékek, a tojás, sőt a legszigorúbb szabályokat követők mézet sem fogyasztanak. A Veganuary csapata 2014-ben indította útjára a kihívást, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend: évről évre közel 400 ezren vállalják, hogy egy hónapig növényi alapú étrendet követnek, a magánszemélyek mellett pedig egyre több étterem és vendéglátóhely is csatlakozik a kihíváshoz úgy, hogy januárban több vegán fogást is felvesznek az étlapjukra.

A vegán étkezés hatásairól dr. Shilpa Ravella, a Columbiai Egyetem Orvosi Központjának gasztroenterológus professzora nyilatkozott a health.com oldalnak. Ahogy a doktornő is felhívta rá a figyelmet, a vegán étkezés több fontos élelmiszercsoport teljes kizárásával jár, ezért akkor is érdemes kellő figyelmet fordítani a megfelelően összeállított étrend megtervezésére, ha csak átmenetileg követjük ezt az életmódot. Ám ha az előírások betartása mellett is változatosan étkezünk , számos pozitív változást észlelhetünk magunkon.

Tudatosabban tervezzük meg az étkezéseket

Ez nem is olyan meglepő, lévén, hogy a vegánoknak alaposan át kell böngészniük minden étel összetevőinek listáját. A vegán étrend pontosabb tervezést igényel, épp ezért a tudatos étkezésre is segít rászoktatni magunkat - hiszen muszáj előre átgondolni, mi is kerül majd a tányérunkra, hogy valóban sokszínű és kiegyensúlyozott maradjon a táplálkozásunk. A kihívás kellemes velejárója az is, hogy rengeteg új alapanyagot megismerhetünk, amivel eddig talán nem volt bátorságunk kísérletezni.

vegán diéta január hatása szervezet
Vegán étrend esetén is törekedjünk a változatosságra. Fotó: Getty Images

Megváltozik az ízérzékelésünk

Ha pár hétig mellőzzük a feldolgozott, állati eredetű hozzávalókat is tartalmazó, sóban, zsírban és cukorban gazdag élelmiszereket, az ízlelőbimbóink érzékenysége megváltozik - ezt kutatások is alátámasztották már. A kihívást követők közül többen is beszámoltak róla, hogy másképp érzékelik az ízek intenzitását, sőt van, aki a növényi étrend hatására kevésbé kívánja például az édességet.

Energikusabbnak érezhetjük magunkat

Bár a hivatalos kutatások nem erősítették meg ezt a hatást, a vegán étrendet követők többsége mégis arról számol be, hogy a növényi alapú ételek hatására érezhetően nőtt az energiaszintje. A szakértők szerint ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a vegán módon étkezők több friss, feldolgozatlan élelmiszert (zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyeseket, összetett gabonaféléket) fogyasztanak, amelyek nem okoznak hirtelen vércukorszint-emelkedést majd -zuhanást.

Ragyogóbbá válhat a bőrünk

A vegán étkezést követők nagy örömmel tapasztalják, hogy a bőrük láthatóan megtisztul a növényi étrend hatására: a korábbi bőrproblémák megszűnnek, arcuk sima és egészségesen ragyogó lesz. Ez részben a zöldségekben-gyümölcsökben található értékes vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhető, részben pedig a tejtermékek elhagyásának. Több kutatás is talált már összefüggést ugyanis a tejtermékek fogyasztása és a pattanások, akné kialakulása között.

Átalakul a bélflóránk

A beleinkben található hasznos baktériumok összetétele szorosan összefügg azzal, hogyan táplálkozunk. Minél több rostot fogyasztunk, annál változatosabb lesz a bélrendszeri mikrobiomunk, azaz a beleinkben élő több milliárd mikroorganizmus összessége. A fokozott rostbevitel ugyanakkor átmenetileg fokozott gázképződéssel járhat, ezért az első napokban, hetekben puffadtnak érezhetjük magunkat - ám ahogy a szervezet hozzászokik az új étrendhez, ez a tünet is megszűnik majd.

Vannak buktatók

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az állati eredetű élelmiszerek elhagyása nem egyenlő az egészséges étkezéssel. Vegán és vegán étrend között is óriási különbségek lehetnek mind tápanyagok, mind kalóriaértékek tekintetében, ezért fontos, hogy valóban nagy figyelmet fordítsunk a változatos, a szervezet tápanyagszükségletét fedező étrend összeállítására. Ha kell, kérjük dietetikus szakértő segítségét a menü megtervezéséhez, így elkerülhetjük, hogy egyes fontos tápanyagokból (például B-12-vitaminból, vasból, omega-3 zsírsavakból) hiányt szenvedjen a szervezetünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra